49921

Az Állami Számvevőszék is bírál: az uniós alapok lehívását nem lehet kielégítőnek tekinteni. Többek között az oktatásügyi fejlesztéseket szolgáló uniós támogatások tekintetében sem. A rendelkezésünkre álló összeg felét sem használtuk fel szeptember végéig.

Szlovákia az elkövetkező hétéves uniós programozási időszakban még ugyanannyi támogatáshoz juthat, mint az előző hét évben, de 330 millió euró lehívására már csak 14 hónap maradt.
Szigeti László volt oktatásügyi miniszter (MKP) szerint az összeg nagy valószínűséggel elúszik. A tornatanárok képzettségének magasabb szintre emelésére, a tankönyvek digitalizálására vagy a munkaerőpiacon való jobb érvényesülést elősegítő felnőttoktatás színvonalának emelésére, az infrastruktúra fejlesztésére, innovatív beruházások megvalósítására elfogadott uniós támogatásokból az oktatásügyi minisztérium és a hatáskörébe tartozó intézmények csak a keretösszeg 49,55 százalékát tudta felhasználni. Ez szemet szúrt a számvevőszéknek is, amely jelentése szerint főleg adminisztratív akadályok idézték elő ezt az állapotot, mert projektek kidolgozásával és benyújtásával kezdődő, majd a megvalósítással folytatódó és a kifizetéssel záruló folyamat túlságosan bonyolult.
Lukáš Jasenec számvevőszéki szóvivő rámutatott, hogy a tárca szerint a lassú forráslehívás még 2010-11-ben gyökerezik, amikor túl kevés projektre kötöttek szerződést. Ugyanakkor bíznak abban, hogy sikerül a támogatások több mint 96 százalékára szerződést kötni. Októberben már 120 százalékos volt a pénzek lekötése, és ennek az oktatásügyi operatív programnak a pénzeszközeit 2015 végéig kell felhasználni , mondta Beáta Dupalová Kšenžiková, az oktatásügyi minisztérium szóvivője.
Várhatóvolt ez a rossz hír, hiszen folyamatos lemaradásban volt a tárca e téren, s az ígért korrekciók nem váltották be a hozzá fűzött reményeket – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Szigeti László (MKP).
„Úgy gondolom, érvényes itt az a megállapítás, hogy a késéssel induló vonatnak nehéz időben elérni a célállomást”. Az oktatásügyi szakértő szerint nemcsak a tárca jelenlegi vezetése hibáztatható a késésért, az előzőek sem tették meg, amit meg kellett volna tenni.” Ez az amúgy is alulfinanszírozott oktatásügy számára komoly további érvágást jelent, hisz több százmillió eurótól eshet el az oktatásügyi tárca, miközben ezekkel a forrásokkal számolt a költségvetés.
Van még némi remény a meghosszabbított merítési határidő révén, de lehetetlen a teljes összeg lehívása ez idő alatt. Úgy gondolom, komoly problémákkal küzd a minisztérium a túlbürokratizálódik és rengeteg felesleges adminisztratív munkával járó pályázatok lassítják a rendszer hatékonyságát” – mondta Szigeti. Szerinte elsősorban ezen kéne változtatni, illetve példát kellene venni azoktól az országoktól, ahol a merítés sikeresen működik.”Tudom, hogy nehéz a 100 százalékos merítés elérése, de amikor nem egész 50 százalékos ez az arány, az elszomorító” – tette hozzá a politikus.

BA, Felvidék.ma