49670

A múlt évben történt szepsi razzia kivizsgálása a Bodolló utcai romatelepen Jana Dubovcová ombudsman szerint Žák Malina Hedvid ügyének kivizsgálására hasonlít. A Főügyészség és a belügyminisztérium felügyeléőségének eljárása szavai szerint teljességgel elfogadhatatlan, és a nyilvánosság kizárásával történik.

Az ombudsman kommunikációs és média-tanácsadója, Ján Glovičko szerint Dubovcová ezen a héten fogadta a Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodájának (ODIHR) küldöttségét, amelynek tagjai az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) és egyéb nemzetközi intézmények szakemberei voltak. Az iroda elsősorban a rendőrségi egységek és a szlovákiai roma közösség kapcsolatáról érdeklődött.
Az ombudsman tájékoztatta az ODIHR képviselőit a rendőrség roma kisebbséghez való viszonyával kapcsolatos megállapításairól. Felhívta a figyelmet például arra, hogy a parlament rendkívüli jelentéséből és a szlovák kormánynak 2013-ban előterjesztett bejelentésből eredő intézkedések mindeddig nem kerültek elfogadásra, sőt eddig megfelelő módon még csak meg sem tárgyalták azokat. A legfontosabb eddig el nem fogadott intézkedésként Dubovcová a független vizsgáló szerv létrehozását említette, amelynek kétségek felmerülése esetén a rendőrségi eljárásokat kellene felülvizsgálnia. Ennek létrehozása Dubovcová szerint az állam érdeke lenne, amelyre több eddigi kivizsgálás miatt a gyanú árnyéka vetül.
Az ombudsman példaként a szepsi rendőri beavatkozás kivizsgálását említette, amelyet újfent a belügyminisztérium felügyelősége végez. Az ombudsman szerint a legújabb értesülésekből az következik, hogy a sértetteket pszichológus-szakértő vizsgálatának vetik alá, és különböző szakértői technikákkal felmérik a sértettek értelmi képességeit, hogy képesek-e megfelelően értelmezni a társadalmi helyzeteket, a személyiségük szerkezetét és dinamikáját és az ítélőképességük befolyásolásának lehetőségét is más személy által.
Dubovcová szerint ez a sértettek szellemi épségének kétségbevonását jelenti. „Ezek az eljárások potenciálisan megkérdőjelezik az állam és a rendőrség megbízhatóságát, és csak azt bizonyítják, hogy az államnak szüksége van a független vizsgáló szervre” – jelentette ki az ombudsman. Dubovcová az ODIHR képviselőit további olyan rendelkezésekről is tájékoztatta, amelyeket Szlovákia mindmáig nem fogadott el. Azt például, hogy a rendőrségi azonosítás kamerák jelenlétében történjen a rendőrőrsökön.
Az ODIHR szakértői csapatát, amely október 27-e és 31-e közt tartózkodott Szlovákiában Mirjam Karoly EBESZ-főtanácsos vezette. A küldöttség tagjai közt voltak továbbá az EBESZ rendőrségi ügyekkel foglalkozó stratégiai egységének, valamint kisebbségi főbiztosi hivatalának szakértői, illetve független szakértők is.
A szepsi razziával kapcsolatban mindmáig nem zárult le az előkészítő eljárás. A Főügyészség mégsem érti Dubovcová kijelentéseit. Andrea Predajňová főügyészségi szóvivő szerint az eperjesi kerületi ügyész a Főügyészség felügyelete alatt a törvénnyel összhangban jár el. Mint mondta, a belügyminisztériumi felügyelőség vizsgálótisztje eddig 68 sértettet hallgatott ki, továbbá 81 rendőrt és további 27 tanút is, illetve az ügy tisztázásához szükséges több egyéb feladatot látott el.
„A Főügyészség nem érti ennek a bűnesetnek a Malina Hedvig-üggyel való összehasonlítását sem” – jelentette ki Predajňová, aki szerint a Főügyészség elhatárolódik bármilyen alaptalan kijelentéstől, amely a kétségbe vonja az eddigi eljárás törvényességét vagy minőségét az ügyben, s az ilyen kijelentések szerintük inkább az a bűntető szervek függetlenségébe való beavatkozás látszatát keltik.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”43215″}