50183

A Magyar Állandó Értekezlet, valamint a Magyar Diaszpóra Tanács múlt heti tanácskozásáról számolt be Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a parlament nemzeti összetartozás bizottságának november 24-i ülésén. A politikus a beszámolója mellet szólt a felmerült javaslatokról is, így a Diaszpóra Tanács ülésezési idejének meghosszabbításáról. Az államtitkár nyitott arra, hogy a Magyar Diaszpóra Tanács jövőbeni ülései kétnaposak legyenek, mindezt azonban a MÁÉRT vonatkozásában feleslegesnek tartja, hiszen annak tagjai rendszeresen találkoznak más keretek között.
A diaszpórát érintő kérdések között a Kőrösi Csoma Sándor program átalakításának lehetséges irányai voltak a legfontosabbak. Potápi Árpád szerint az államtitkárság meg fogja fontolni az e körben felmerült javaslatokat, amelyek hatékonyabbá teszik a program működését. A Kőrösi Csoma Sándor Ösztöndíj Program jelentős lépés a magyar diaszpóra identitásának megerősítése irányában kifejtett erőfeszítések terén. A Magyar Diaszpóra Tanács 2011-ben kell alapító okirata fektette le az alapokat és megfogalmazta, hogy “a diaszpórában élő magyarságnak – húsz évvel a rendszerváltoztatás után – végre kellő figyelmet kell kapnia a nemzetpolitikában”.
Ennek érdekében hirdették meg a Kőrösi ösztöndíj-programot is, 2014. februártól az év végéig összesen 100 főnek biztosít ösztöndíjat a diaszpóra magyarsága magyar identitásának erősítése érdekében végzett ismeretátadási, oktatási, szervezési tevékenységre.
A most felvetett módosító javaslatok között szerepel egyebek mellett az, hogy a jövőben az érintett közösségeket vonják be jobban az ösztöndíjasok kiválasztásába, akik számára lehetővé kell tenni azt is, hogy legalább kétszer visszamehessenek az adott közösséghez. De felmerült az is, hogy az ösztöndíjprogram főidőszaka ne a nyári, hanem a téli félév legyen. Az egyházak jelezték, hogy több papot küldenének a diaszpórába.
A diaszpóra szervezeteit és közösségeit segítő Kőrösi Csoma Sándor programra jövő évben is 1 milliárd forint áll rendelkezésre. A program keretében tavaly 47, idén 100 fiatal utazott a diaszpóra közösségeihez.

mti nyomán szd, Felvidék.ma
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd {iarelatednews articleid=”50128,50073,50039″}