49854

Amint azt előre borítékolni lehetett, most sem sikerült az ellenzéknek Robert Fico leváltása. A 49 órás maratoni ülés után a 133 jelenlévő képviselőből 53 honatya szavazott a kormányfő leváltása mellett, 79-en ellene szavaztak egy képviselő pedig tartózkodott.
Az SDKÚ-DS, az SaS, az OĽaNO és a független képviselők egy része által kezdeményezett rendkívüli ülés szombaton (november 8-án) 18.30-kor kezdődött, és az utolsó felszólaló hétfőn (november 10-én) 19.30-kor fejezte be felszólalását.
A bizalmatlansági indítvány előterjesztését követően az ülés első hat órájában csupán kormánypárti képviselők, illetve kormánytagok kaptak szót. Később főleg az ellenzék tagjai tartották meg hosszú vitafelszólalásaikat, maga a kormányfő egy rövid időt kivéve az elején és a végén, jelen sem volt az egész ülésen.
A hétfői felszólalások során elsősorban az ellenzéki képviselők jutottak szóhoz. Lucia Nicholsonová (SaS) elismerte, az ellenzék megegyezett, hogy minél hosszabb felszólalásokat tartanak. Ő maga a vita során az emberek üzeneteit olvasta fel a kormányfőnek, amelyet a közösségi hálón keresztül írtak.
A hosszúra nyúlt vita során az Ego néven ismert rapper, Michal Straka vulgáris hangvételű videója is felkorbácsolta a kedélyeket, amelyet Igor Matovič játszott le a honatyáknak. Strakáról azt kell tudni, azon kívül, hogy rapénekes a botrányosan túldrágított komputertomográf kapcsán elhíresült pöstyéni kórház igazgatótanácsának a Smer-SD által jelölt tagja volt.
Robert Fico kormányfő a leváltásáról folytatott vita alatt ezúttal is hiányzott az ülésteremből, amit több ellenzéki képviselő bírált is. Bevezető beszédében a kormányfő arról beszélt, hogy az ellenzéki képviselők a kormánytagokkal szembeni gyakori bizalmatlansági indítványaikkal csupán láttatni szeretnék magukat, és azt is hangsúlyozta, az ellenzék még ebben sem tudott megegyezni, mivel a KDH és a Most-Híd nem írták alá a javaslatot.
A kormányfő végül azt is megjegyezte, kormánya bizonyítványát majd a választópolgárok állítják ki 2016 márciusában, nem pedig az ellenzék. Hozzáfűzte, az, ami ma a politikai térfél jobboldalán látható, nem alternatíva. Mint mondta, ha a Smerrel szemben Alojz Hlina, Igor Matovič, Daniel Lipšic és Ľudovít Kaník szövetsége az alternatíva, attól „Isten mentsen bennünket”.
Az ellenzéki képviselőket a smeres honatyák csak hat óra elteltével engedték szóhoz. A vita első ellenzéki felszólalója Bugár Béla, a Most-Híd elnöke azt kifogásolta, hogy némely ellenzéki képviselők csupán arra összpontosítanak, hogy ki van gyakrabban a kamerák előtt, nem pedig arra, hogyan oldjuk meg a korrupciót és az egészségügy katasztrofális helyzetét. Véleménye szerint a kormányzó Smer nem volt képes megakadályozni az egészségügy szétlopkodását. „Úgy néz ki, hogy a Smer csak egy üzleti vállalkozás, amely politikai pártnak adja ki magát” – fogalmazott Bugár.
Igor Matovič, az OĽaNO elnöke szerint Fico puhányként viselkedik, aki fél szembenézni az igazsággal. „Robert Fico biztonsági veszélyt jelent Szlovákia számára, és nem szabadna, hogy kormányfő legyen” – jelentette ki az ellenzéki képviselő.
Robert Fico politikai színjátéknak és indokolatlannak nevezte a leváltására irányuló igyekezetet, az ellenzéket pedig azzal vádolta, hogy így próbálja felhívni magára a figyelmet az önkormányzat választások előtt. Rövid vasárnapi sajtótájékoztatóján megismételte: alaptalanok az ellenzék vádjai.
Eddig még egyetlen centet sem fizettek a CT-készülékért, ezért, ha azt állítja az ellenzék, hogy valaki elvitt 1 millió eurót a nővérek, az orvosok és a betegek elől, az hazudik“ – jelentette ki Fico. „Utasítottam az egészségügyi minisztert, hogy azonnali hatállyal állítsa le addig az adás-vétel folyamatát, míg az egész esetet aprólékosan ki nem vizsgálják“ – közölte.
Hétfőn délelőtt Marek Maďarič kulturális miniszter szólalt fel a kormány részéről, s az ellenzéket sikertelen, frusztrált pártok gyülekezetének nevezte, amely számára a rendkívüli ülésen való felszóalások pszichoterápiaként szolgálnak. Az ellenzékiek mindezt visszautasították, továbbra is a kormánypártot bírálták, amiért hatalmas méreteket ölt a korrupció, a közpénzekkel való visszaélés, s a  pöstyéni CT-ügy csak a jéghegy csúcsa. Daniel Lipšic független képviselő szerint évente eurómilliók folynak el az egészségügyből, s ezeken az összegeken a Smerhez közeli pénzügyi csoportok osztoznak. A karibi Belize-n ráadásul , jelentette be a képviselő, egy címen található a Penta egyik leányvállalata és a pöstyéni CT-eladásban érintett Medical Group. Több kormánypárti képviselő is bocsánatkérést vár Lipšictől, amiért valótlanságokat állít.
Maga Pavol Paška házelnök is, ismét tagadva az ellenzék által ismételgetett felvetést, hogy jelenleg bármilyen cégben is érdekelt lenne. Lipšic állításait elutasítja, mondván, az ellenzéki politikusnak nincsenek bizonyítékai, csak egy megkérdőjelezhető belize-i postafiókcím alapján vádaskodik. „Ez számára a bizonyíték, hogy a pentás Haščák, Fico és Paška tartják kezükben az egészségügyet“ – védekezett magából kikelve a házelnök.

Lipšic erre egy friss cégbejegyzéssel állt elő, mely szerint Paška igenis szerepel egy cégben, amelynek kötődése van a Medical Groupra, és bocsánatkérés helyett megismételte korábbi kijelentését: „Alapos a gyanú, hogy azok a cégek, melyekben Pavol Paška szerepelt, illetve meggyőződésem szerint a mai napig szerepel, uralják a szlovák egészségügyet”.
Végül, ahogyan az várható volt, a hétfő esti szavazást követően is Robert Fico a posztján marad. Pavol Paška házelnök pedig azonnal meghirdette aznap estére még a következő rendkívüli ülést is, amelynek egyetlen programpontja ezúttal az ő személye ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány.

dé, ba, Felvidék.ma
Fotó: tasr
{iarelatednews articleid=”49799″}