49886 samu

Mielőtt bárki bármit ígérne Önöknek!

Ha úgy érzik, hogy elhanyagoltak az utak, lépcsők, járdák, vagy magasak a helyi adók, illetve szeretnék iskoláik épületének helyzetét, minőségét megóvva látni és tudni, vagy esetleg a városvezetés kapcsán a “kalandorok kíméljetek” elvet követve érezni szeretnék a megkezdett lépésről-lépésre történő fejlődést, akkor Önöknek, kedves polgártársaink el kell menniük, szavazni november 15-én az önkormányzati választásokkor.
A hétköznapjaink történéseire a legérzékelhetőbb hatással ugyanis az önkormányzatok vannak. Csaknem négyezer (!) hatáskör felett rendelkeznek, amelyekre több millió eurót osztanak szét Szlovákia szerte. Felvidéken 2920 község van, és ezek tavaly 3,6 milliárd euróval gazdálkodtak.
Zsolnán például (amely ugye kerületi központ) a kiadásokra tervezett összeg 67 millió euró, Poprád 37 millióval gazdálkodhat és a főváros pedig 373 millió euróval ebben az évben.
49886 jelöltekGúta kisvárosként csaknem 6 millió euróval gazdálkodhat. Szóval ez nem piskóta! Ezeket az összegeket az adott település lakói szó szerint a megérezhetik a saját bőrükön, így vagy úgy. Már csak ezért sem mindegy, hogy milyen testület fog alakulni, illetve ki fogja polgármesterként a város irányvonalát megszabni. Azt hiszem, megfelelő szakértelemre és főleg felelősségteljes hozzáállásra lesz szükség. Lehet most a csillagos eget is megígérni, a “Messiás” szerepében tetszelegni, na de a határok megszabottak, a pénzügyi keretek adottak és azt nagyon fegyelmezetten kell használni, hogy a település működését, konformját, fejlődését, gyarapodását – fejlesztését arányaiban le tudjuk fedni.
Vagyis józan paraszti ésszel: működnie is kell a városnak és csak ez után indíthatjuk be a fejlesztéseket. Ha ugyanis a sorrendre nem figyelünk, akkor baj történhet. Kártyavárként omlik össze a város és a nesze neked “látszat fejlődés”. Szóval lehet lufikat eregetni, de előbb vagy utóbb a lufik kipukkadnak, és az általuk okozott felelőtlen ígéretek hatásait sajnos elsősorban a lakosság fogja megérezni, nem a lufi eregetők.
49886 berényiA ZMOS alelnöke (Združenie mesta obci na Slovensku), Milan Muška: “Nem mindegy, hogy kik fogják vezetni, illetve alkotni az önkormányzati testületeinket a településeinken. Felméréseink szerint, ha a településeink élére (szakmai szempontból) nem tapasztalt, nem felelősségteljes polgármesterek és képviselők kerültek, akkor azokban a községekben, városokban problémák merültek fel, mind a költségvetés kapcsán, mind pedig a választók érdekeinek figyelembevétele nem volt akcióképes.”
Muška (ZMOS) szerint az önkormányzatok és a helyi testületi vezetés legfontosabb feladata, hogy a város jól gazdálkodjon és lehetőség szerint a település vagyonát növelje.

Tudatosítva a felelősséget, a kampány alatti véletlen vagy egyenes befolyásolás, populista ígéretek ellenében/helyett igyekszünk polgártársainknak egy kis segítséget nyújtani. Megismertetjük Gúta lakosait az önkormányzat tíz legfontosabb feladatával:
1. Iskolaügy: Helyi alapiskolák, óvodák, művészeti iskolák, iskolai étkezdék, iskolai klubok működési feltételeinek biztosítása. Az infrastruktúra állapotának javítása, korszerűsítése, megóvása, felújítása. Az alapiskolák működésére az állami költségvetésből egyenesen érkezik a városba pénz (átruházott hatáskör), a többi iskolai intézmény működtetését azonban az önkormányzatok saját bevételeikből látják el (originális hatáskör).
2. Közlekedés: Az önkormányzatnak kötelező a település útjainak karbantartása, felújítása. Jelzőtáblák kihelyezése. A város útjai mellett lévő járdák rendbetétele. A településen keresztül haladó megyei utak karbantartása a megye kötelezettsége, az állami utakat pedig az állam gondozza.
3. Helyi adók: A helyi adók megállapítása és beszedése: pl. ingatlanadó, kutyatartási adó, közterület-használati adó. Szerves és szervetlen hulladék adójának megállapítása és beszedése, illetve az építkezési hulladék adójának beszedése.
49886 koczkás beáta4. Szociális segítségnyújtása: Idősek segítése, különösen azok számára, akik egyedül élnek. Pl.: ételkihordás, gondozói szolgálat vagy gondoskodás különböző intézmények létrehozása révén. Főleg a nagyobb városok rendelkeznek saját nyugdíjasokat gondozó intézményekkel, idősek otthonával. A községi és városi önkormányzatok működtethetnek éjjeli elfekvőket, krízis házakat családok és a gyermekeik számára. Segíteni kell a valóban nehéz körülmények között élők életkörülményeinek javítását.
5. Kommunális (lakossági) hulladék: Az önkormányzatok gondoskodnak a hulladék város területéről való elszállításáról. A hulladékdíjat az önkormányzatok szabják meg az általános rendeleteikben (VZN). Gondoskodik a válogatott hulladék gyűjtéséről, így a kevert hulladékra kiszabott városi hulladékadó ezzel együtt lehet kevesebb is.
6. A kultúra, 7. a közlekedés és 8. az információáramlás elősegítése: Bizonyos önkormányzatok működtetnek művelődési központot. Mozit, színházat, helyi kulturális zenei és táncművészeti csoportokat támogatnak, amelyek a helyi értékeket közvetítik. Annak érdekében, hogy a turisták 49886 Horváth Árpádlátogatottsági célpontjává váljon a település, információs központokat hozhat létre az önkormányzat, illetve a település értékeinek elérhetőségén javíthatnak, a település úthálózatának korszerűsítésével.
9. Közrend: A közrendet a város, vagy község által működtetett helyi (városi – községi) rendőrség látja el. Legfőbb feladatuk: a tisztaság, közrend megóvása (erre vonatkozó törvények betartásának ellenőrzése), a kutyasétáltatásra vonatkozó helyi szabályok betartatása, a tilos dohányzás betartatása, tilosban parkolás büntetése a közlekedésben (kerékbilincs), éjszakai csendháborítás felszámolása, a szomszédok közötti durvább vitás helyzetek békés megoldása.
10. Építkezéssel kapcsolatos hivatali eljárás: Építkezési engedélyek kibocsátása helyi kérelmezések alapján: építkezésre, rekonstrukcióra, kisebb építkezési munkálatokra. Az önkormányzat működtethet saját építkezési hivatalt, de több község önkormányzata is együtt működtet.

49886 kampányzáróMost, hogy a tíz legfontosabb feladatkört Önök elé tártuk, reméljük segítettünk abban, hogy a választások hevében ne vezessék Önöket félre demagóg és populista ígéretekkel. Szeretnénk ezzel az írásunkkal téves berögződés/eket is feloldani. Például az olyanokat, hogy az önkormányzati képviselők, illetve a polgármester feladata lenne a munkahelyteremtés, hiszen erre nincs hatáskörük. A munkahelyteremtés feltételeinek a megteremtésében, kezdeményezésében, elősegítésében azonban a város (község) segítséget tud nyújtani a településen befektetni szándékozó vállalatoknak, hogy esetleg befektetők érkezzenek, helyben alakítsanak ki munkahelyeket.
Végezetül: le kell szögeznünk, hogy a város, vagy község által nyújtott szolgáltatásokon (így a csokorba szedett tíz legfontosabb feladatkör minőségén) javítani lehet és kell is. Ezen már teljes erőbedobással segíthet a választásokon megválasztott testület. A város vezetése reformokat is végrehajthat ezeken a területeken. Az optimális településvezetésben a megfelelő tapasztalatot és fiatalos lendületet arányosan kell ötvözni. A súlypontok jobb, ha nem tolódnak el, hiszen akkor lehetőség van a tapasztalatokon nyugvó, de fiatalos kreativitást és energiát nem nélkülöző biztonságos fejlődésre.
Ha csak egy mód van rá, ne kerülje el figyelmüket, és támogassák az MKP jelöltjeit!

Samu István, Felvidék.ma
A szerző az MKP gútai képviselőjelöltje
A felvételek a gútai kampányzárón készültek november 10-én. További képek ITT>>>.