49702

Simon Attila történészt bízták meg a Fórum Kisebbségkutatói Intézet vezetésével és annak jogi képviseletével. Az igazgatói poszton történt változás ugyanakkor nem érinti az intézet profilját és tevékenységét – közölte Öllös László, a Fórum Kisebbségkutató Intézet elnöke a Felvidék.mával.

Az igazgatói szék Tóth Károly lemondásával üresedett meg. A korábbi elnök ugyanakkor az Igazgatótanács vezetőjeként továbbra is kiveszi részét az intézet irányításából – tette hozzá Öllös.
A nonprofit szervezetként működő intézetet 1996-ban a Fórum Alapítvány és a Katedra Alapítvány alapította Dunaszerdahelyen. Jelenleg Somorján és Komáromban működik. Célja a Szlovákiában élő nemzeti kisebbségek szakszerű kutatása, kultúrájuk, írott és egyéb emlékeik dokumentálása.
Simon Attila a rimaszombati gimnáziumban érettségizett 1984-ben. A pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett magyar nyelv és irodalom – történelem szakos tanári oklevelet (1989). Ezt követően a bátkai alapiskolában, majd a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnáziumban tanított. 2001-től a Fórum Kisebbségkutató Intézet tudományos munkatársa, később az intézet történeti szakosztályának igazgatója. 2005-ben a Pécsi Tudományegyetem multidiszciplináris doktori iskolájában doktori (PhD) fokozatot szerzett. Ugyanebben az évben lett a Selye János Egyetem Tanárképző Kara Történelem Tanszékének a tanszékvezetője. 2011-ben a Pécsi Tudományegyetemen habilitált.
Szakmai érdeklődésének középpontjában elsősorban a szlovákiai magyarok két világháború közötti története áll. Kutatásai során részletesen foglalkozott a szlovákiai magyarok első bécsi döntés előtti magatartásával illetve a korabeli kormánypárti magyar politika kérdésével. Több monográfia és kötet szerkesztője, számos tanulmány és ismeretterjesztő írás szerzője. Több – részben társszerzőkkel közösen írt – tankönyv szerzője. Alapító elnöke a Történelemtanárok Társulásának, tagja az MTA Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanácsának.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”49003″}