50064

Az uniós alapok merítése során történt hibák miatt az Európai Bizottság nem fizet ki Szlovákiának 7,6 millió eurót a Foglalkoztatottság és társadalmi inklúzió operációs programból – jelentette ki november 19-én Ján Richter (Smer-SD) munkaügyi miniszter a parlamenti bizottság ülése után.
Mint mondta, sikerült kedvező korrekciót kitárgyalni, így a 7,6 millió euró a minisztérium rendelkezésre áll, de más projektekre. Richter szerint a végéhez közeledő programozási időszak valamennyi tervezett anyagi eszközeit, beleértve a korrekciókat is, 2015 folyamán kimerítik. „Nem várok semmilyen problémát a szóban forgó operációs program merítésével kapcsolatban” – fűzte hozzá a miniszter.
A miniszter egyúttal arról is tájékoztatta a bizottság tagjait, hogy Szlovákia számára az operációs programon belül leállították a keresletorientált projektek kifizetéseit. „A hibák nagy részét az átvevő közbeszerzés során történt kötelezettségszegése okozta. A projekteket vállalkozók, civil szervezetek vagy közigazgatási szervek valósították meg, azaz a munkaügyi tárcán kívüli szubjektumok” – mondta Richter, aki szerint tárcájának igazgatási szervként kicsi a hatása a közbeszerzések szervezésére. „A közbeszerzés során a legnagyobb gondot az összeférhetetlenség okozta” – fűzte hozzá a tárcavezető.

dé, Felvidék.ma
Fotó: TASR
{iarelatednews articleid=”48063,41272″}