49815

Töredelmesen bevallom, hogy én bizony szeretem, mikor a kultúráról folyik a közbeszéd, mert ez azt jelenti, hogy az embereket a politikán, és VV Éva intelligenciáján vagy annak hiányán kívül pl. az irodalom is érdekli.
Mondom, szeretem, még akkor is, ha neadjisten egy botrány kapcsán kerül az érdeklődés középpontjába egy-egy művészi alkotás. Ugyanis, vallom azt a holywoodi igazságot, hogy mindegy mit, csak írjanak rólad az újságok, mert az azt jelent, hogy számolnak veled, vagy valaki.
Ezért aztán érdeklődéssel figyeltem az elmúlt hetek magyarországi polemizálását, ami a két, talán legtehetségesebb, fiatal költőnk körül kialakult, akiknek egy-egy verse bekerült az általános iskolás tankönyvekbe. Lackfi Jánosról és Varró Daniról van szó. Mindketten ismertek a Felvidéken is, s író-olvasó találkozók meghívott előadói. Lackfi János legutóbb Füleken járt.
Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy a versekkel szemben nekem is vannak fenntartásaim, de hát azok nem is nekem íródtak, hanem egy teljesen másik korosztályt akarnak megszólítani. Magát a szándékot azonban díjazom, hogy a tizenévesek „nyelvén” akarnak a kamaszokhoz szólni.
Olyannyira, hogy Lackfinál ez a szándék szó szerint értendő, hiszen ő a mai tizenéves szlenget emelte be a versébe, amiből lehetetlen nem kihallani az iróniát. Hisz az is nyilvánvaló, hogy még a fiatalok se használják ilyen tömény mennyiségben a szlenget, nekünk pedig feltétlenül legyen a kezünk ügyében egy szótár, amikor a verset olvassuk. A videó megosztókon egyébként fenn van a vers megzenésített változata, ez is sokat segíthet a megértésben.
A másik vers Varró Danié, és „Hat jó játék kisbabáknak” a címe. Mi, akiknek a családjában volt vagy van kisgyerek, tegyük kezünket a szívünkre, és valljuk be, hogy a kisgyerekek, életük legkorábbi szakaszától kezdve, halálos biztonsággal találják meg azt a játékot, amitől nekünk, felnőtteknek borsódzik a hátunk, és frászt kapunk. Varró Dani pedig, lévén ifjú apuka, aki mellesleg költő is, nem tett mást, mint egy pár hónapos kisbaba szemszögéből megírta, hogy miért jó játékok ezek – habár én nagyon hiányoltam a sorból a távirányítót, ami tapasztalataim szerint minden kisbaba álma. Azok a felnőttek pedig, akik netalán azt hallják ki a versből, hogy az kifejezetten arra biztatja csemetéinket, hogy nyugodtan dugjanak bármit a konnektorba, hát ők finoman szólva, nagyon félreértenek valamit.
Merthogy, nem értik ezeket a verseket, ehhez elég elolvasni a hozzászólásokat, amelyekben „leelmebetegezik” a szerzőt, és rögtön világos lesz. Amit pedig nem értünk, azt félremagyarázzuk, hogy végül mégiscsak a mi igazunkat bizonyítsa, és degeneráltságot emlegetünk. Belekötünk a „tinibugyi” szóba, és máris szexuális tartalmat vizionálunk mögéje.
Az emberek többsége nem érti meg, hogy a művészet és a művészek egyik célja folyton feszegetni a határaikat. Ezért aztán mindenféle műélvezet kulcsa a nyitottság minden újra.
És ez az a pont, ahol a művészet és az életünk összekapcsolódik. Hiszen az élet is folyton új és újabb kihívások elé állít minket, és ha mi képtelenek vagyunk az alkalmazkodásra, elvesztünk.
Ezért aztán próbáljunk meg nagyobb nyitottsággal közelíteni a műalkotásokhoz, még akkor is, ha az első pillanatban nem is értjük az alkotó szándékát, mert ez a fogékonyság az újra az életben is kifizetődik!

Sztakó Zsolt, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”49669,49538,49381,49248,49062″}