50044

Kedden, november 18-án 10 órakor nyitotta meg kapuit Léván a MIRA office legújabb diszkont szaküzlete a széles nagyközönség előtt a Vörös Hadsereg útja (Červenej armády) 20-22 alatt.
Az ünnepélyes szalagátvágásra előtte egy órával, 9 órakor került sor, amikor is Csenger Tibor tulajdonos ünnepélyes keretek között bemutatta üzletét és egy kis vendégségre invitálta a sajtó képviselőit és üzleti partnereit. Mivel munkahelyteremtő beruházásról van szó, meghívta a munkaügyi hivatal igazgatóját is, sőt Léva város polgármesterét is (mindkettő smeres), de az urak nem jelentek meg, lévén talán mert Csenger Tibor, az MKP Nyitra megyei képviselője véletlenül és nem titkolja, hogy az üzletébe olyan eladókat válogatott, akik tudnak magyarul is.
Egyébként 2007-ben alakult a cég. Papír, írószer, irodatechnikai eszközök és kreatív termékek kis és nagykereskedelmével foglalkozik. Kínálatukban megtalálhatóak a legnagyobb nemzetközi márkák és saját beszerzésű import termékek is. Anyavállalatuk a tavalyi évben elnyerte az A fokozatú BISNODE cégminősítő vállalat értékelését, amivel Szlovákia és egyben Európa legmegbízhatóbb cégei közé tartozik. Jelenleg négy városban működnek, ebből kettő kisker (Zólyom és Liptószentmiklós), Léván egy diszkont szaküzlet, és a központi nagyker raktár Zselízen.
Üzletkötőik lefedik az egész országot és ellátják a papír írószer szaküzleteket. A lévai és zselízi alkalmazottak száma összesen 19 ebből 16 magyar. A vállalkozó testvére, Géza, a logisztikáért felelős, lánya, Csenger Adrienn 2013 tavaszán csatlakozott édesapja vállalkozásához, külföldi (spanyolországi) cégnél szerezett még előtte tapasztalatot. Adrienn öccse, Tibor a tervek szerint a jövő nyáron csatlakozik hozzájuk.
Két webáruházat is működtetnek, jelenleg majd tízezer terméket forgalmaznak ennek 60%-át állandóan raktáron tartják. Hogy mennyire komolyan veszi Csenger Tibor a „vedd a magyart” mozgalom üzenetét, bizonyítja az is, hogy új üzemegységét Molnár Tibor, zselízi magyar építőmérnökkel terveztette meg s a lévai, szintén magyar tulajdonos kezében lévő ZLATNER építőcéggel építette meg, még ha, ahogy megsúgta, nem is ennek a vállalatnak volt a legolcsóbb az árajánlata…
Ilyen hozzáállást, azt hiszem illik népszerűsítenünk, ezért most nemcsak a tudósító, hanem, mint a lévai Reviczky Társulás elnökeként is, mely társulás alapszabályában benne van a „ a vállalkozások fellendítésének segítése Léván és környékén” arra buzdítanék minden felvidéki vállalkozót, vegyenek példát erről a magatartásról. Így tudjuk közösségünket csak igazán erősíteni. Gratulálunk a MIRA office-nak, gratulálunk Csenger Tibornak, sok sikert kívánunk családi vállalkozásához.

Képek itt:
https://www.facebook.com/reviczky.tarsulas/media_set?set=a.733103843449096.1073741990.100002484601537&type=1

Wirth Jenő, Felvidék.ma