49682

November hatodikáig tekinthető meg a Zhen, Shan, Ren (Őszinteség, Jószívűség, Tolerancia) Nemzetközi Kiállítás a Divine Art polgári társulás szervezésében.
A Városi Művelődési Központ előcsarnokában látható tárlat rendkívül megrázó, meghitt és inspiráló. Részletesen bemutatja a lelki életet és az emberi jogok tragédiáját. A nagyrészt kínai művészek által festett valósághű olajfestmények és kínai akvarellek egyedülálló látásmódot nyújtanak a Fálun Gong (Fálun Dáfá-ként ismert) szellemi út tudományába.
A festmények hét téma köré csoportosulnak: Lord Buddha érkezése- Buddha fénye mindenhová elér, A művelés öröme, Üldözés Kínában, Erőszakmentes ellenállás, Karmikus megtorlás, Buddha végtelen kegyelme, Ahonnan nincs visszatérés. A kiállítás teljes időtartama alatt állandó tárlatvezetést nyújtanak a szervezők. A belépés ingyenes.
2004-ben Washingtonban a Kongresszus épületében került megrendezésre, azóta több mint negyven ország, több mint kétszáz városában volt látható. Dunaszerdahelyen a nemzetközi festőművészcsoport hatvannégy képalkotásából harminckilenc festményt tekinthetünk meg. Ezeken az alkotásokon főleg a lelki élet mélységét, tisztaságát, boldogságát mutatják be, valamint az alapvető emberi jogok semmibevételének kegyetlenségét. „Idén, 2014. július 20-án tizenöt éve, hogy a Fálun Gong-ot – másik nevén Fálun Dáfá-t – a Kínai Kommunista Párt (KKP) üldözi kezdte Kínában. A kormányvezetés eleinte örömmel fogadta e meditációs, csikung gyakorlat megjelenését, viszont hatalmas népszerűsége ellenére, illetve éppen azért, csupán ellenfelet látott benne és megkezdte szigorú ellenpropagandáját. A KKP mai napig tartó hazugságkampánya és kegyetlen üldözése ellenére is emberek milliói gyakorolják e művelési utat Kínában és Kínán kívül egyaránt, egyöntetű választ adva a világnak: Falun Dafa Hao. A Fálun Dáfá jó!” olvasható a Magyar Fálun Dáfá Egyesület facebook oldalán.
Főleg e folyamat miatt készült el a tárlat. Az alkotók közül többen is átélték a kegyetlenkedéseket, a művészetet kihasználva szeretnék lerántani a leplet a Kínában történő borzalmakról. Mindezek ellenére a bennük uralkodó harmóniáról mi sem árulkodik jobban, mint hogy festményeiken megosztoztak, néhány képet többen festettek. A végeredmény mégis olyan, mintha egy ember készítette volna.
A cél az volt, hogy mindenki könnyen megértse az üzenetet, így a legtöbb kép realista olajfestési technikával, valamint újreneszánsz stílussal készült. A Fálun Dáfá tanítása szerint annál jobb ember valaki, minél inkább képes azonosulni a Világegyetem valódi tulajdonságaival: Őszinteség, Jószívűség, Tolerancia.
A kiállításon felhívják a figyelmünket a Kínában zajló szervrablásra is. Ezzel kapcsolatban 2004-ben felszólalt David Kilgour, az egykori kanadai parlamenti képviselő és az Ázsiai és a Csendes-óceáni övezetért felelős egykori Államtitkár. Olyan információk is kiszivárogtak, miszerint rengeteg embert tartanak börtönben amiatt, hogy később kereskedhessenek szerveikkel. A Zhuán Fálun című könyvből közelebbről megismerhetjük a Fálun Dáfá mélyreható alapelveit a művelési úthoz tartozó testgyakorlatot pedig mindenki könnyedén elsajátíthatja. Az ehhez szükséges összes könyv-, hang-, és videó anyag a weboldalukról ingyenesen letölthető.

További képek megtekinthetőek a Képgalériában ITT>>>
Szabó Mária, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”49677,49486,49308″}