50427

A szlovák parlament elutasította azt a kettős állampolgárságról szóló újabb – az Egyszerű Emberek – Független Személyiségek által beterjesztett – törvénymódosító javaslatot, amely lehetővé kívánta tenni a kettős állampolgárságot azoknak a polgároknak, akiket a másik államhoz reális kapcsolat fűz.
Ez a kapcsolat a másik országban való legalább 12 hónapon át tartó munkaviszony, vállalkozás, nappali tagozatos tanulói jogviszony vagy valamilyen karitatív, esetleg sportolói tevékenység végzése során alakulhat ki – szerepelt a törvénymódosító javaslatban, amely szerint ugyanezen feltételek mellett engedte volna a javaslat a már elveszített szlovák állampolgárság visszaszerzését is.
Pfundtner Edit független parlamenti képviselő a parlamenti vitában az osztrák példával érvelt, mely szerint azok esetében, akik egy másik ország állampolgárságáért folyamodnak, de az osztrákot is meg szeretnék tartani, nem a másik országhoz, hanem Ausztriához fűződő kapcsolataikat vizsgálják.
A képviselő korábban többször rámutatott arra, hogy a beterjesztett javaslathoz hasonlók teljesen figyelmen kívül hagyják a magyar kisebbség kettős állampolgárságának kérdését és egyáltalán nem jelentenek megoldást a 2010-ben elfogadott ellentörvény hibáira. A december 5-én zajló parlamenti vitában hangsúlyozta, egy bizonyos államhoz fűződő, a javaslat szerint ún. reális kapcsolatot nem lehet és nem is kell Szlovákiában vizsgálni. „Koncentráljunk inkább arra a kérdésre, hogy a szlovák állampolgárok milyen kapcsolatban állnak saját szülőföldjükkel, tehát Szlovákiával” – vélekedett.
Példaként Ausztriát hozta fel, ahol a kettős állampolgárság engedélyezése során a következő eljárás érvényes: az, aki egy másik ország állampolgárságáért folyamodik, de az osztrákot is meg szeretné tartani mellette, kérvényezheti ennek megtartását. Az individuális elbírálás során az osztrák belügyminisztérium éppen azt vizsgálja, milyen szoros kapcsolat fűzi az adott személyt Ausztriához. Az osztrák állampolgárság megtartásához elegendő, ha az érintett személy állandó lakhellyel rendelkezik Ausztriában, rokonai élnek ott vagy ingatlant birtokol.
Ezzel szemben Robert Kaliňák (Smer-SD) belügyminiszter miniszteri rendeletet hagyatott jóvá. E szerint januártól kérvényezhetik a szlovák állampolgársági jogszabály alapján elveszített szlovák állampolgárságuk visszaállítását azok, akik úgy vették fel egy másik ország állampolgárságát, hogy abban állandó lakhellyel rendelkeztek. Ez nem változtat érdemben a szlovák állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyarok túlnyomó hányadának helyzetén.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”50252,50294,50133,49653,49633″}