50505

Az Örökség olyan magyar folk-rock, nemzeti rock együttes, amely a Kormorán együttes tagjaiból alakult. Az idei adventben Ipolyságon először szerepeltek.
Repertoárjukban a már ismert Kormorán-dalok és a későbbi új szerzemények szerepelnek, melyek ötvözik a népies hangzást a rockzenével.
Az együttest 2011. január havában alapította a Kormorán együttesből kivált Tóth Renáta, Géczi Erika, Mr. Basary, Szabó Miklós és Nagy László. Később csatlakozott hozzájuk a Kormorán együttesből Gáspár Álmos és Zsoldos Tamás, továbbá Gulyás Ferenc, akit korábban például a NOX együttes zenekarában láthattunk és hallhattunk.
Az idei adventben Ipolyságon először, de az Ipoly mentén immár harmadik alkalommal adott szenzációs koncertet a zenekar.A koncertet Bazsó Attila kezdeményezésére a szalatnyai és az ipolysági MKP alapszervezetei szervezték meg. A város teltházas színháztermében az együttes legszebb dalai hangzottak el, melyek valóban megdobogtatták az ipolysági magyar szíveket.
Az emberek könnyes szemekkel énekelték:

„Van nekünk egy zászlónk, mit nem téphetnek szét
A színek maradnak, akármilyen a szél
Álmaimban álmodtam, jó lenne szeretni
Legyen olyan hely, hol jó magyarnak lenni!”

Kissimonyi Beatrix, Felvidék.Ma
{iarelatednews articleid=”50474,50334,50302,50093″}