50571

Először kerül be az őshonos nemzeti kisebbségek ügye az Európai Parlament szakmai ügymenetébe – hívta fel erre a figyelmet szerdai, december 10-i  közleményében Nagy József, a szlovákiai Most-Híd EP-képviselője.

A politikus hivatala tudatta: Nagy József még szeptemberben javaslatot nyújtott be az őshonos nemzeti kisebbségek ügyének felkarolására. A néppárti frakció pedig december 9-i munkacsoport-ülésén döntést hozott arról, hogy az Európai Néppárt frakciója felvállalja az erre irányuló javaslatot.
“Képviselővé választásomkor abszolút prioritásként tűztem ki azt a célt magam elé, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek ügyében a mandátumom ideje alatt mindent elkövessek egy európai kisebbségi minimum eléréséért. A december 9-i döntés ez irányban az első komoly lépés. Eddig ezt a témát – pont a nemzeti érzékenységek miatt – még soha nem merték megnyitni az Európai Parlamentben. 2015-ben viszont végre egy néppárti szervezésű szakmai meghallgatás lesz a témában” – idézi a kommüniké Nagy Józsefet, aki szerint otthon is megváltozik a kisebbségvédelmi igények fogadtatása, ha Brüsszelből érkezik rá ajánlás.
A képviselő közleményében úgy véli, hogy a kisebbségi minimum konkrét kérdései ma a következőek: az identitáshoz való jog hatékony védelme a kisebbségek számára, a minden fél számára elfogadható területi önkormányzati megoldások létrehozatala a konfliktus-megelőzés érdekében, az oktatáshoz való jog és a kisebbségi nyelvhasználati jogok kiteljesedése és a diszkrimináció elleni küzdelem a valódi esélyegyenlőség elérése érdekében. A néppárti döntést a Most-Híd EP-képviselője nagy áttörésként értékeli.

Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”47559,47306,40146,39774,14268″}