50745

A Jobbik gazdaságpolitikai fordulatot sürget, s a hazai tulajdonú vállalkozások fellendítését szorgalmazza.
Balczó Zoltán, a párt európai parlamenti képviselője vasárnapi, december 21-i sajtótájékoztatóján szembenézést sürgetett, jelezve, hogy a költségvetési hiány szinten tartását, a GDP és az ipari termelés növekedését a sajtó egy része kiragadott adatokkal pozitívumként tálalja.
A politikus arról beszélt, hogy az egy főre jutó vásárlóerőt tekintve ugyanakkor Magyarország a 31. az európai országok rangsorában, Szlovákia helyzete is csak “vágyálom”. A GfK adataira hivatkozva jelezte, hogy a visegrádi országokat nézve Magyarországon átlagosan havonta 127 ezer forint jut egyebek mellett hiteltörlesztésre, ruházkodásra, közlekedésre és élelemre, míg Szlovákiában 194 ezer, Csehországban 180 ezer, Lengyelországban 159 ezer forintot költhetnek ugyanerre.
A rangsort két nem uniós tagállam és két törpeállam vezeti – hívta fel a figyelmet, hozzátéve, hogy Luxemburg 340 multicéggel kötött megállapodása viszont milliárdokkal károsított meg más országokat Jean-Claude Juncker miniszterelnöksége és pénzügyminisztersége idején.
Balczó Zoltán értékelése szerint Magyarországon a hazai tulajdonú, elsősorban élelmiszeripari vállalkozásokat kellene fellendíteni, és külföldi felvevőpiacot teremteni számukra. Egyúttal bírálta, hogy a kormány a külföldi kapcsolatépítéseknél olcsó, kiszolgáltatott munkaerőt ígér – adta hírül az MTI.

Felvidék.ma
Fotó: archív