50336

Lassan befejeződnek az egyes labdarúgó bajnokságok őszi küzdelmei, amelyek nem sok babért hoztak járásunk csapatainak.

A statisztikai adatok alapján a Rimaszombati járásban 15 olyan település található, amelynek csapata az őszi szezonban valamilyen bajnokságban szerepelt, ami a járás településeinek csupán a 0,069 százaléka. Mindent összevetve, ezek a csapatok is gyengén szerepeltek, nagyon hullámzó teljesítményt nyújtottak, és a tavasz sem ígér jelentős változásokat. A járást sújtó szegénység következtében nagyon sok csapat egyszerűen eltűnt a labdarúgás térképéről, pályáját benőtte a gyom. Most pedig nézzük e maroknyi együttes őszi szereplését.

A Szlovák Labdarúgó-szövetség által irányított DOXXbet Liga keleti csoportjában szereplő rimaszombati felnőtt labdarúgócsapat őszi idényére a hullámzó teljesítmény volt jellemző. A sikeres hazai mérkőzéseket az idegenbeli kudarcok követték: hazai környezetben 21 pontot gyűjtöttek (77,77 %), míg vendégként mindössze kétszer döntetleneztek (7,4 %), így az őszi szezont 42,54 %-os teljesítménnyel a 7. helyen zárta Geri Gergely csapata. A kitűzött célt nem sikerült teljesíteniük, hisz nincs a csapat az 1-6. között, de ami még fájóbb, hogy a tavaszi folytatásban sem sok remény van arra, hogy a legjobbak között (rájátszás) folytathassuk. A szurkolók többet vártak ettől az együttestől.

A harmadik ligában járásunknak nincs képviselője.

A IV. ligában a nyáron járásunknak egyetlen képviselője maradt, az FK CSM Tiszolc, amely a 10. helyen telel, s ez mindenképpen csalódást jelent. A vezetők és a szurkolók is a mezőny első felében szerették volna látni az együttest.

Egy osztállyal lejjebb, az V. ligában a járás három csapata érdekelt. A legjobban a felediek szerepeltek, akik ősszel ott folytatták, ahol az előző bajnokságban befejezték, hisz jelenleg is az előkelő 2. helyről várják a tavaszi rajtot egy ponttal lemaradva a listavezető Nagykürtös mögött. A szebb napokat látott újonc ajnácskői csapat is a végére magára talált, és a megszerzett 9. hely az elvárásoknak megfelelőnek mondható. Csalódás viszont a nyústyai gárda szereplése, amely sereghajtóként nehéz tavasz elé néz, egyre nehezebb helyzetbe kerül.

A járás 10 csapata a Nagyrőcei járás 5 csapatával együtt alkotja a területi bajnokság egyetlen osztályát. A Sajószentkirály a pótolt mérkőzés lejátszása után is megtartotta listavezető helyét, és továbbra is kétpontos előnnyel vezeti a bajnokságot. Jól szerepelt az újonc klenóci csapat is, amely a 4. helyen áll. A középmezőnyben telelő Sajógömör, Osgyán, Feled B/Rimajánosi, és a másik újonc Rimaszécs szereplése is jónak mondható. Gyengén szerepeltek viszont az alsóházban telelő csapatok (Nagybalog, Bátka, Nagytörék, Nemesradnót), amelyek pontszámban is nagyon elmaradnak a többiektől.
Csomós Elemér, Felvidék.Ma
{iarelatednews articleid=”49668,49567″}