50688

A tavalyi 16 szak mellett további 25 szakon határoztak meg magyar állami ösztöndíjasi követelményeket és csak elektronikusan lehet majd jelentkezni a 2015. évi felvételi eljárás során. A jelentkezéseket jövő február 15-éig lehet benyújtani.
Maruzsa Zoltán, felsőoktatási helyettes államtitkár csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón a jövő évi változásokat ismertetve kifejtette: kizárólag elektronikus eljárás keretében lehet majd felvételi kérelmet benyújtani, aminek oka, hogy egyre csökkent azok száma, akik a hagyományos papíralapú jelentkezést adtak be, és ez az arány tavaly már csak 3 százalék volt. A változtatás hatékonyabbá teszi az eljárást és megtakarítást is eredményez majd – jelezte, hozzátéve: papíralapon csak külhoni képzésekre lehet jelentkezni.

Az eljárás díja változatlan, az első három jelentkezésért 9 ezer forintot kell fizetni. Kitért arra is: technikai módosítások is várhatók, és csütörtökön jelenik meg az a kormányrendelet, ami rögzíti a változásokat. Így az általános, minimális ponthatár további 20 ponttal emelkedik, és 280 pont lesz az alap- és osztatlan képzéseknél, míg a felsőoktatási szakképzésben 240 pontot kell elérni. További módosítás, hogy a hiánypótlást kiterjesztik a középiskolai eredményekre is. A jelentkezők egy része a negyedikes év végi eredmények csatolásáról általában elfeledkezik, mindenesetre ez továbbra sem lesz kötelező.

Pontosítják a felsőfokú végzettséggel rendelkezők pontszámítási metódusát is. Azoknál, akik ilyennel rendelkeznek, a felsőoktatási intézmények a korábbi oklevél alapján is számíthattak pontot, de gyakran előfordult, hogy elég gyenge okleveleket is magas pontszámmal számítottak, amit nem tartanak igazságosnak. Kötelezővé teszik, hogy ezeket a pontokat a jövőben a maximális és minimális pontszám között osszák el – jelezte Maruzsa Zoltán.

A felvételi során a tavalyi évhez hasonlóan 100 ezren nyerhetnek majd felvételt magyar állami ösztöndíjas képzésekre, ha megfelelnek a minőségi követelményeknek.
Valamennyi szakon továbbra is elérhető lesz a magyar állami ösztöndíjas képzés. Eközben a 2013-as eljárásban már érintett 16 szak mellett további 25 képzésben előzetes követelményt állapítottak meg. A legmagasabb, 465 pontos határt állapítottak meg az alkalmazott közgazdaságtan, a gazdaság- és pénzügy-matematikai elemzés, a nemzetközi tanulmányok szakon, 460 pontot rögzítettek a jogász, a nemzetközi gazdálkodás szakoknál. 300 pontot határoztak meg például a politológia, a szociológia, történelem-régészet szakirányra. Osztatlan tanárképzéshez 305 pontot rögzítettek.

Kitért arra is, hogy évenként áttekintik és a jövőben az újabb szakoknál megvizsgálják majd az előzetes követelmények rögzítését. A 16 alapképzési és osztatlan képzési szakon a követelmény az előző években megállapítottal azonos, itt a 280 pontot elérő vagy meghaladó első helyes jelentkezők 10-20 százaléka kaphat állami ösztöndíjat.
A további 25 szakon olyan minimális ösztöndíj-követelményt állapítottak meg, amely a jelentkezők döntő többségét, legalább 90 százalékát, sőt vélhetően egyetlen jelentkezőt sem érintenek hátrányosan. A javaslatot a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája is elfogadta, és a Felsőoktatási Kerekasztal ülésén is bemutatták a koncepciót.

Körösparti Péter, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke elmondta: teljes egyetértés volt az államtitkársággal a pontszámokat illetően. Részükről volt olyan javaslat is, hogy akár az összes szaknál érdemes irányadó ponthatárokat megállapítani – jelezte.
A helyettes államtitkár szólt még arról, hogy 2020-tól általános szabályként – a művészeti képzések kivételével – az alap- és osztatlan szakokon bemeneti követelmény lesz az emelt szintű érettségi és legalább egy középfokú nyelvvizsga.
A felvételi tájékoztatót a www.felvi.hu oldalon szeretnék még karácsony előtt közzétenni, de december 31-éig biztosan megtörténik – közölte Maruzsa Zoltán. Az államtitkárság részéről szakok törlését nem kezdeményezték, de az év elején új képzési szakjegyzékkel jelentkeznek, és lesz olyan szak, amelyet most hirdetnek meg utoljára – közölte.

mti, hirado.hu/Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”47176,32356,23426″}