50525

A következő uniós támogatási időszakban mintegy 2,2 milliárd euró áll rendelkezésre a foglalkoztatás támogatására. Az Európai Bizottság szerdán, december 10-én elfogadta Szlovákia emberi erőforrás operatív programját, írta a TASR hírügynökség.
A program összefogja az Európai Szociális Alap, az Európai Regionális Fejlesztési Alap, valamint a Fiatal munkanélküliek kezdeményezését. A program összértéke 2,629 euró, ebből 2,205 milliárd az uniós támogatás. A fennmaradó részt az állami költségvetésből finanszírozzák. Az összeget a szlovák kormány az emberi erőforrás fejlesztésére fordítja. Elősegítve a könnyebb elhelyezkedést a munkaerőpiacon.
A program három kulcsterületre összpontosít: fiatal munkanélküliek; hátrányos szociális helyzetűek csoportja; társadalom peremére szorult romaközösségek.
A fiatal munkanélküliek csökkentése leginkább az oktatás rendszer és a szakképesítés javításán keresztül valósul meg. A projekt célja a munkaerőpiac feltételeit követő képesítés biztosítása.
Másik célközönség a hátrányos helyzetű szülők, akik anyagi körülményeik miatt gyermekeik részére ritkán veszik igénybe az óvodai és bölcsődei nevelést. A munkanélküli szülőknél ez hatalmas hátrányként jelentkezik a szocializáció során- áll a bizottság közleményében.
Az Európai Bizottság a programmal elősegíti a fiatalok elhelyezkedését a foglalkoztatási piacon. A tervek szerint a 2014 – 2020-as időszakban mintegy 80 000 fiatal és több mint 100 000 végzős diák kapcsolódik be a támogatási programba.
Uniós forrásokból a közeljövőben a hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztató programja is elindul. Leginkább a gyermekek, munkanélküliek és egészség károsultak esélyegyenlőségére összpontosít a projekt. A bizottság értelmezése szerint minimum 250 000 főt érint e támogatási rendszer.
Az operatív program forrásaiból továbbá mintegy 150 olyan település is részesül, amelyben nagyobb létszámban élnek a perifériára szorult romák. Az oktatás, egészségügyi felvilágosítás, valamint szociális lakhatóság támogatásával szeretnék elérni a közösség felzárkóztatását.

PP, Felvidék.ma
Fotó: TASR
{iarelatednews articleid=”48304,45533,43889,43153,43007,50182,49501″}