50706

A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének (KCSSZ) meghívására a kassai járásban található Jánok község gyermek kultúrcsoportja az Óbudai Népzenei Iskola karácsonyi ünnepségén vett részt. A vendéglátók idén második alkalommal ünnepeltek közösen külhoni magyar gyerekekkel – tavaly délvidékiek érkeztek Óbudára.

A rendezvényt Kobzos Kiss Tamás, az iskola igazgatója nyitotta meg, aki köszöntője után röviden bemutatta az iskola történetét. Elmondta: az Óbudai Népzenei Iskola a magyarországi népzenetanítás legrégebben működő műhelye. Itt indult el az országban elsőként a magyar népzene intézményes zeneiskolai tanítása. Kiemelte: iskolájuk Európában is egyedülálló. Hagyományt szeretnénk teremteni abból, hogy évről-évre határon túli gyerekcsoportot látunk vendégül karácsonyi rendezvényünkön – tette hozzá.
Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár köszönetet mondott Kobzos Kiss Tamásnak az évtizedes, lelkes munkájáért, valamint a népművészet, a népzene, néptánc iránti elhivatottságáért. Kiemelte: az Óbudai Népzenei Iskola sikeres együttműködést a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségével, amely segít megőrizni a magyar identitást, erősíteni a magyar nyelv szeretetét és a hagyományos családi értékeket.
Szabó Endre a KCSSZ elnöke kifejezte köszönetét a Magyar Állam vezetőinek, hogy tiszta szívvel igyekeznek segíteni a magyarság megmaradását, valamint azért, hogy a meghívásoknak eleget téve jelen vannak a rendezvényeiken és támogatják a magyar családokat a határon túl is.
Az eseményen jelen volt Kelemen Viktória Óbuda alpolgármestere, Vári Ferenc a KCSSZ alelnöke, Csúzdi József a KCSSZ koordinátora, Kecskés László a Nagycsaládosok Országos Egyesülete és Gál Éva a tankerület képviseletében. A felvidéki szervezetek közül a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központjának vezetője, Rácz Jolán, valamint a Szövetség a Közös Célokért társulás képviseletében Szőke Éva, Hideghéthy Andrea és Both Hedvig vett részt a karácsonyi ünnepségen.
Szabó Endre Soltész Miklós Kobzos Kiss TamásAz óbudai zeneiskola műsorát három nagycsalád gyermekei adták elő énekkel, furulyával és citerával. A házigazdák szívélyes vendéglátásban részesítették a felvidékieket, vendégek és vendéglátók a karácsonyi hangulat jegyében kölcsönösen meg is ajándékozták egymást.
A jánoki csoport vezetője, Bankó Ibolya lelkesen és nagy szeretettel köszönte meg a lehetőséget, hogy eljöhettek Óbudára és előadhatták műsorukat. Bemutatta a műsor felvidéki szereplőit, a községet, ahonnan érkeztek. A magyar zsákfalu a határ mellet a Bódva völgyében található, a lakosainak száma 600, a községben 1975-től nincs magyar iskola. Bankó Ibolya, a község képviselője, kultúrfelelősként igyekszik foglalkozni a gyermekekkel a magyar nyelv, a magyar hagyomány megőrzése, megmaradása, életben tartása érdekében. Munkájában sokan segítik, a magyarság gyökereinek szeretete, tiszteletben tartása, ápolása az egész községre jellemző. Jánokról származik többek között a Magyar Hiszekegy szerzője, Sziklay Szeréna, akinek tiszteletére már harmadik éve szerveznek találkozót a községben. Az elmúlt években felújították szülei, testvérei sírkertjét, az utódok segítségével emlékművet állítottak neki. Versmondó találkozót is szerveztek, ahol 60 gyermek szavalta el egyszerre versét 10 iskolából, és 5 énekcsoport énekelte együtt a Hitvallás versének megzenésített változatát.
Sziklay Szeréna háromsorosát, a Magyar Hiszekegyet („Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában: / Hiszek egy isteni örök igazságban, / Hiszek Magyarország feltámadásában! Ámen.”) a jánoki gyerekek Óbudán is együtt szavalták el a közönséggel.
Majd – műsoruk második felében – jánoki Betlehemezést mutattak be, ennek hagyománya még ma is él a faluban és a szerepek generációról generációra szállva hagyományozódnak a családokban. Előadásuk a vidámságot és a humort sem nélkülözte, kicsik és nagyok egyaránt jól szórakoztak. A jó hangulatú karácsonyi ünnepséget közös csillagszóró gyújtás és a Mennyből az angyal közös éneklése zárta.

Tekintse meg Képgalériánkat ITT>>.
HA, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”46359,40669,38981″}