50497

Kassán a karácsonyi vásár december 5-én kezdődött és 23-ig tart. Hagyományosan a Fő utca felső részén, az Immaculata szoborcsoporttól északra. De a főszékesegyház környékén és a déli kapu előtti színpadon is zajlanak a műsorok. A választék sokszínű, így mindenki megtalálhatja a neki megfelelő programot és ricsajt. Igaz, 7-én már zordabbra fordult az idő, ami a látogatottságon is megmutatkozott. Míg az első két napon sokkal több ember nézelődött és hallgatott bele a műsorokba, vasárnap már kevesebben voltak.
Az első napon került sor a karácsonyfa meggyújtására, mely az Immaculata tőszomszédságában áll. A faházikókban a hagyományos kínálat fogadta az embereket: forralt bor, mézbor, sült kolbász, lángos, lacipecsenye és villogó csecsebecsék. Így nemsokára számos kis- és leánykrampusz lepte el a Fő utcát, hogy ijesztgessék a gyanútlan polgárokat, akikből egyre kevesebb van.
A Csáky-Dessewffy-palota udvarán is megjelentek a faházikók. Reggel 9-től este 22 óráig tartanak nyitva. Az emberek mindent úgy megleptek, mintha hosszú ideje koplaltak volna, ám most végre megtömhetik bendőjüket és zabálási rekordot állíthatnak föl. A falak mellett koldusok üldögéltek és türelmesen várták az alamizsnát. Gyerekek boldogan vitték a különböző formájú lufikat. Úgy látszik, ebben az időszakban az állatkert is megnyitotta kapuit, mert egy egér incselkedett velem, majd egy tigris rohant el mellettem. Halált megvető bátorsággal kaptam lencsevégre.

A főszékesegyház az első napon zöldbe öltözött, a következő napokon már más köntöst öltött magára. Több mint 350 világítótest biztosítja a különböző fényeffektusokat. 17 órától éjfélig világítja meg a kőcsipkés csodát. A Lengyelországban divatos élő szobor is álldogált faházikók előtt.

Szombaton és vasárnap (december 6-7.) zajlott a hagyományos hó eleji barangolás. Most a főszékesegyházat lehetett megtekinteni. Ez a helyi magyarokat egyre kevésbé érdekli. Úgy látszik, nem óhajtják visszaszeretni saját városukat. Vagy úgy vélik, már mindent tudnak a most befejezett restaurálás utáni templomról. Pedig számos izgalmas részletet érdemes megcsodálni. De amit naponta láthatunk, az nem érdekes, veszít értékéből, mint a megunt kedves.

A hivatalos megnyitóra az Auparkban került sor még november 29-én, szombaton. Egy
koncert keretében számos meglepetés érhette a kíváncsiskodókat. A következő napon, 30-án a Déli Kapunál élő Betlehemet lehetett megtekinteni. Majd a kassai művészeti iskolák diákjai mutatkoztak be. 7-én az élő Betlehemet kétszer megismételték. Aki elmulasztotta, az 14-én és 21-én 16 órakor megnézheti. Majd a programok végén aznap megismétlik.
December 3-án a Kikelet, a Kassai Ifjúsági Közösség tartott Mikulás napi magyar bulit 21 óra és 3:30 között a T-klubban, mely egyben szemeszterzáró és vizsgaidőszak előtti lazítás volt.
A december 5-ei, pénteki megnyitóra 17 órakor került sor az Immaculata szoborcsoport előtti színpadon. Fellépett Nicole Mccloud, Jaroslav Dvorský, Tóbisz Titusz és sokan mások. Nem maradhatott el a Mikulás, a Hófehérke és az Ördög sem. A főpolgármesteri puncsot is meg lehetett kóstolni. Azután a Karácsonyi Rádió műsora következett, melyet DJ Pepo és a DJ A-Z Best vezényelt le. Nagy fülsüketítő zenebona vette kezdetét a környéken lakók osztatlan örömére.
Szombaton, 6-án a vasútállomás és Amfiteátrum között ingyen lehetett villamoson utazni. A Mikulásvillamoson korábban születettek és kisdedek különböző játékok áldozatai lehettek. A Mikulást két segítő kísérte: az ördög és az angyal. Sokan édes jutalomban részesültek. A Mikulás azonban a Csermely-völgyben is megjelent azoknak, akik a Gyermekvasúttal utaztak a végállomásig ezen a napon. Úgy látszik ez a népszerű szent Kassán skizofréniában szenvedett, hogy egyszerre két helyen is jelen volt. Ott is különböző programok várták a csöppségeket. Lehetett pónilovon lovagolni és filmvetítésen részt venni. Egy helyütt fölfújható Mikulással találkoztam, de nem szállt el.

A főszékesegyháztól északra található parkban viszont a gyerekeknek kívántak kedveskedni, amikor megnyílt a Jégcsap Királyság (Cencúľovo), ahol sokat lehetett játszani, csalafintaságok várták az apróságokat és szüleiket. Ezt a műsort 12-én, 13-án, 19-én, 20-án és 23-án megismétlik. A téli álomba merült zenélő szökőkút felett világító fehér és kék halacskák úsztak a levegőben.
Az Immaculata előtti színpadon az Abba Parti Show Life következett. A számok az együtteséi voltak, az előadás viszont elmaradt a kívánalmaktól. A fülem állandóan összehasonlította a rég hallott számokat a most elhangzottakkal. Így inkább elmenekültem.
Active Live Mikulás futásra is sor került, de azt nem láttam. Lehet azért, mert olyan gyorsak voltak. Csak nem tudom, miért kellett egyeseknek a Mikulás elől menekülniük. Nyilván nem voltak jók, s féltek a krampusz büntetésétől. Az Abba-show-val egyidőben az Auparkban a Kaschauer Klezmer Band lépett színpadra és nemsokára a történelmi Városháza mögötti nagyteremben a Nemzetiségi Kisebbségek XVII. Estjét tartották meg, melyet a Nemzetiségi Kisebbségek Klubja, a Márai Sándor Emlékszoba és a Városi Önkormányzat mellett működő Nemzetiségi Kisebbségek Bizottsága közös rendezésében tartottak meg. A város nagyobb dicsőségére a kézbesített meghívót csupán szlovák nyelven nyomtatták ki.
A Fő utcán fúvószenekar karácsonyi énekeket adott elő december 6-án. Éppen a Gingle Bellst játszották, amikor arra jártam. A díszítések világítottak az utcákon, egyes épületeken az évek óta megszokott dekoráció jelent meg ismét. Ami viszont ünneprontóan hatott, az a sok szemét.

A Déli Kapunál viszont a korábbi rendezvényeket ismételték meg és fellépet az Elias gospel
-énekkar. Az Immaculata melletti színpadon fiatal tehetségek mutatkoztak be Bárcáról és a Furcsa lakótelepről.
Hétfőn, december 8-án az Immaculátánál régi mesefilmeket vetítettek. Főleg az egykor népszerű esti meséket. Ezt követte a spanyol karácsony, melynek keretében a spanyolul beszélő országok karácsonyi szokásait mutatták be a Fiatalok Parkja Gimnázium növendékei. Azt követően ismét a Karácsonyi Rádió következett.

Kedden, december 9-én ismét rajzfilmek vetítésére kerül sor úgy mint egy nappal korábban, majd a tizenévesek számára adnak műsort, végül a Karácsonyi Rádió következik. Közben megintcsak az Immaculátánál 17 órakor Borostyán-karácsony a Hiltonnal c. műsor következik. A Bocatius Közkönyvtárban Szlovákiából származó zsidó szerzők műveiből olvasnak föl 16 órai kezdettel.
A következő két hétben egyes műsorokat majd megismételnek, de számos más fellépő is szórakoztatja az érdekességekre kíváncsi kassaiakat és idelátogató turistákat.
A hangulat azonban nem teljesen karácsonyi. Hó nincs, hétfőn este eleredt az eső. Így a gyerekeknek felfújható műanyag-hóemberekkel kell megelégedniük.

Balassa Zoltán, Felvidék.ma
További fényképek a Képgalériánkban ITT>>>.