50886

Szerényebb költségvetéssel, de a korábbi évekhez hasonló látványos elemekkel várják a Klapka térre az óévet búcsúztató, és a város jubileumi évének megkezdését ünneplő komáromiakat és vendégeiket.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is megéri kilátogatni a Klapka térre a szilveszteri hangulatért. Idén sem marad el a tűzijáték és a zene, számos látványosság, és más szolgáltatás biztosítja a kellemes szórakozást. Az éjszaka folyamán lézershow és fényekkel történő épületfestés várja a közönséget, de természetesen a zene sem fog hiányozni, amiről Gyurenka Attila DJ gondoskodik. A főtéren forró italokat lehet vásárolni.
„Fontosnak tartjuk a hagyományos, széles közönséget vonzó rendezvények folytatását. Az egyes tételeket átnézve az idén sikerült a kiadásokat lefaragnunk, kisebb költségekkel a korábbi évekhez hasonló látványban lehet részünk. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a lakosok kényelmesen és biztonságosan szórakozhassanak”- fejtette ki Stubendek László, Komárom polgármestere. A téren mobil-szemétkukákat és WC-ket helyeztünk el, a városi rendőrség megerősített létszámban biztosítja a rendet. A főtéren folyamatosan figyelnek a tisztaságra, majd hajnalban érkezik az a csapat, amelyik a reggelig kitakarítja a főteret és a belváros központi részét.
Az idei rendezvény néhány új elemmel bővül, azonban a kiadási oldalon 15 százalékot meghaladja a spórolás. „Fontosnak tartjuk, hogy a város pénzével a legjobban gazdálkodjunk, a kiadások átfésülése után találtunk módot a megtakarításra. A másik szempont, amit szem előtt tartottunk, hogy helyi vállalkozások szolgáltatásaira építsünk, ezzel nekik biztosítsunk munkát” – fejtette ki Stubendek László polgármester.

A zene este 10 órától indul, és hajnali egy óráig tart. A térre érkezők egy 10 perces tűzijátékot láthatnak, amelynek egy része a városháza tornyából, a másik része pedig a hivatal belső udvarából indul. Rossz időjárás vagy rossz látási viszonyok esetén a tűzijáték programja módosulhat.
„Búcsúztassuk együtt az elmúlt évet, és kezdjük közösen, jó hangulatban, tervekkel és reményekkel teli az újat. 2015-ben ünnepeljük Komárom várossá válásának 750., és a szabad királyi városi cím megszerzésének 270. évfordulóját. Várunk mindenkit a Klapka térre ünnepelni”- tette hozzá Stubendek László, Komárom új polgármestere.

Felvidék.ma