50504

Az ünnepélyes gyűlésen Horváth Árpád régi-új polgármester és a tizenhét tagú testület az államnyelv mellett magyarul is letette esküjét.

A december 8-án tartott alakuló ülésre, melyen lényeges személyi kérdésekről született döntés, meghívást kaptak az önkormányzat által fenntartott szervezetek, cégek és intézmények képviselői is. A polgármester megnyitóját követően a Gútai Művészeti Alapiskola tanárai adtak egy rövid koncertet, majd Finta Zoltán, a városi választási bizottság elnöke ismertette az ősszel tartott helyhatósági választások eredményeit. Beszámolójából kiderült, hogy Gútán november 15-én, a választások körül minden a legnagyobb rendben zajlott. Ezt követte a polgármester, Horváth Árpád, valamint a képviselők eskütétele, amely a törvény adta keretek között, magyar nyelven is elhangzott.
Az alpolgármester kilétét sem fedte sokáig homály, Horváth ugyanis a regnáló alpolgármestert, Koczkás Beátát javasolta helyetteseként, melyet a képviselők egyöntetűen tudomásul vettek. A friss testület első határozata a képviselőcsoportok által beterjesztett három frakció megalakulásának jóváhagyása volt. Ennek értelmében az MKP frakcióját Gőgh Mihály, a Fiatal Függetlenek Frakcióját Forró Tibor, a Független Frakciót pedig Németh Iveta vezeti majd.
Kisebb derültségre adott okot Madarász Róbert humoros kiigazítása a fiatal függetlenek névválasztása kapcsán, ugyanis az eredetileg beterjesztett „független fiatalok” név akár a képviselők családi állapotára is utalhat.
A Városi Tanács ülésein az eddigi hét helyett hat székre lesz majd szükség. Az eredeti javaslat még öt helyről szólt, de a Független Frakció további egy helyet kért, hogy az ő csoportjuk is képviselve legyen a Tanácsban. (A törvény a Tanács létszámát a testület létszámának 1/3-ában maximalizálja, ez jelen esetben 5,67, ami felfelé, hatra lett kerekítve. Ennek ellenére a pártok és függetlenek arányosságának elve az öttagú testületben is teljesült volna.) A tanácsadó szerv összetétele tehát a következő lesz: az MKP, mint a legerősebb csoportosulás két jelöltet, a többi frakció, illetve frakción kívüliek egyet-egyet delegáltak. A képviselők határozatba foglalták a szakbizottságok számát, majd titkos szavazás útján megválasztották azok elnökeit is.
Az alakuló ülés a polgármester fizetésének meghatározásáról is döntött. A javasolt – és az eddigi bérezésnek megfelelő – bruttó 2606 eurós összeg módosító indítvány nélkül lett elfogadva. A polgármester végül megköszönte a meghívottak részvételét, mindenkinek áldott ünnepeket kívánt, majd berekesztette az önkormányzat első ülését, ahol lényeges személyi kérdésekről született döntés, de összességében baráti légkör uralkodott. Minden adott tehát a sikeres folytatáshoz.

Bizottsági elnökök:
Iskolaügyi, Nevelési és Oktatási Bizottság: Madarász Róbert (MKP)
Szociális, Egészségügyi és Lakásügyi Bizottság: Viola Miklós (MKP)
Sport- és Ifjúságnevelési Bizottság: Kárpáty Ernő (Fiatal Függetlenek Frakciója)
Kultúra és Kulturális Örökség Bizottság: Samu István (MKP)
Pénzügyi és Városvagyoni Bizottság: Lengyel István
Építésügyi és Területrendezési Bizottság: Fekete Attila
Közrendvédelmi Bizottság: Kögler Zoltán
Árvízvédelmi és Környezetvédelmi Bizottság: Árgyusi Imre (Független Frakció)
Régiófejlesztési és Idegenforgalmi Bizottság: Forró Tibor (Fiatal Függetlenek Frakciója)
Vállalkozói és Mezőgazdasági Bizottság: Németh Iveta (Független Frakció)

Tegyük le az esküt anyanyelvünkön is!
“A törvény értelmében a november 15-ei helyhatósági választásokat követően harminc napon belül meg kell tartani a képviselő-testületek alakuló ülését. Ezen a megválasztott polgármesterek és a mandátumhoz jutott képviselők ünnepélyesen esküt tesznek arra, hogy munkájukat az alkotmány és a törvények értelmében és szellemében, lelkiismeretük és legjobb tudásuk szerint végzik majd. Az kisebbségi nyelvhasználati törvény lehetővé teszi az anyanyelv használatát minden olyan településen, ahol egy adott nemzeti kisebbség aránya eléri az összlakosság legalább húsz százalékát. A Magyar Közösség Pártja ennek szellemében felhívja a polgármesterek és az önkormányzati képviselők figyelmét arra, éljenek az anyanyelvi jogaikkal, és esküjüket az államnyelv mellett magyarul is tegyék le” – nyilatkozta Őry Péter, az MKP önkormányzati alelnöke.

A községi önkormányzati testület képviselőjének esküje
„Becsületemre és lelkiismeretemre fogadom, hogy kötelességeimnek rendesen eleget teszek, a község érdekeit védelmezni fogom, a Szlovák Köztársaság Alkotmányának, az alkotmányos törvények, a törvények és egyéb általános érvényű jogszabályok rendelkezéseit betartom, és a képviselő-testületi tagságom gyakorlása során a legjobb tudásom és lelkiismeretem szerint juttatom érvényre azokat.”
 
A község polgármesterének esküje
„Becsületemre és lelkiismeretemre fogadom, hogy kötelességeimnek rendesen eleget teszek, a község és a Szlovák Köztársaság érdekeit védelmezni fogom. A Szlovák Köztársaság Alkotmányának, az alkotmányos törvények, a törvények és egyéb általános érvényű jog-szabályok rendelkezéseit a polgármesteri tisztségem gyakorlása során a legjobb tudásom és lelkiismeretem szerint juttatom érvényre.”

ld/Felvidék.ma
Fotó: Hájas Tamás
{iarelatednews articleid=”49699,49970,47035,50049″}