50373

Immár közlekedik a Nagymegyert Győrrel összekötő autóbuszjárat, amelynek a terve a négy évvel ezelőtti önkormányzati választások kampányában merült fel. Ez aztán bekerült a polgármesteri programba is, és éppen a ciklus végére sikerült megvalósítani, egy sikeres Európai uniós pályázat útján.
A tavaly tavasszal elindult projekt értelmében Nagymegyer a vezető partner, így az autóbuszok is a város tulajdonába kerültek, és neki kellett kiválasztania az üzemeltetőt, amely az SAD lett. A buszok november elején érkeztek meg, akkor adták át őket Néveri Sándor polgármester és Simon Róbert Balázs, Győr országgyűlési képviselője jelenlétében.A hivatalos indulást a vártnál hosszabb engedélyeztetési folyamat előzte meg, és a pályázat jóvoltából két és fél évig biztosítottak a működtetési források, tehát ezalatt kell legalább önfenntartóvá tenni a járatot. A célcsoportba tartoznak a Győrben dolgozó vagy tanuló, illetve az ott kulturális és szórakozási lehetőségeket kereső megyeriek egyaránt.A mozgássérült-felvonóval felszerelt buszok Nagymegyerről 6.25-kor, 8.20-kor, 9.45-kor, 11.45-kor, 13.50-kor és 15.55-kor indulnak, érintik a két végállomás közti falvakat, Csilizradványt, Balonyt, Medvét és Vámosszabadit, Nagymegyeren és Győrben pedig több helyen is megállnak. Apontos menetrend megtalálható Nagymegyer város honlapján.
Többször felmerült a városban kritikaként, hogy a járat felesleges a nemrégiben indult Dunaszerdahely-Győr viszonylat miatt, ám a buszok átadásakor ezekre válaszul elmondták, hogy a két járatot ugyanaz a cég üzemelteti, ráadásul a dunaszerdahelyi mindössze heti háromszor, míg a nagymegyeri munkanapokon hatszor, hétvégi napokon négyszer megy majd, tehát a két járat nem ugyanazokat az igényeket hivatott kielégíteni.
„A 70-80-as években volt olyan időszak, hogy évente kétszer mehettünk Magyarországra, és akkor is sokszor megalázó ellenőrzéseket kellett elviselnünk a határon. Én kamaszként ezt megéltem, és álmodni sem mertem, hogy egyszer itt fogok állni, és polgármesterként olyan buszjáratot adhatok át, amely naponta hatszor fordul Nagymegyer és Győr között. Négy évvel ezelőtt, a választások előtt kértem fel Borkai Zsolt győri polgármestert, hogy támogasson, és akkor, egy kötetlen találkozón merült fel először, hogy a Győr természetes vonzáskörzetébe tartozó Nagymegyert rendszeres tömegközlekedési járattal kapcsoljuk a nagyvároshoz.” – mondta el Néveri Sándor polgármester a buszok átadásakor.
Simon Róbert Balázs, aki korábban Győr alpolgármestere is volt, kérdésünkre elmondta, hogy a mindkét várost egyaránt jellemző fürdőturizmus terén nem számít a konkurenciaharc erősödésére. Épp ellenkezőleg, az emberek számára több lehetőség, nagyobb választék kerül elérhető közelségbe a határ mindkét oldalán. Emellett kiemelte Magyarország felelősségvállalásának fontosságát: „Nekünk felelősséget kell vállalnunk egymásért, minden magyarért, és az ilyen határon átnyúló együttműködések kiválóan illeszkednek a magyar kormány koncepciójába is. Győrben a szakképzés és a gazdaságélénkítés terén is úttörők vagyunk, és most úgy gondolom, hogy a határon átnyúló közlekedés fejlesztésében is jó példával járhatunk elöl, az olyan itteni partnerekkel közösen, mint most Nagymegyer.– foglalta össze a járat jelentőségét magyarországi szempontból Simon Róbert Balázs.

Vésey Kovács László, Felvidék.Ma