MÉSZÁROS János Elek koncert 1

A bátorkeszi református templomban adott jótékonysági koncertet a Csillag születik nevű tehetségkutató 2012-es győztese, Mészáros János Elek, ahol a templomot megtöltő gyülekezet páratlan élménnyel lett gazdagabb, amikor a presbiter bizonyságtételét hallgatta.
Alcsútdobozról érkezett. Ez Fejér megyében, Dunántúlon, a Vértes-hegység lábainál, a Váli-völgyben helyezkedik el. Mintegy másfél ezren lakják a települést. Két falu, Alcsút és Vértesdoboz összecsatolásával jött létre a település mai formája, a két református templom, a két gyülekezet őrzi még külön a két nevet. Abban a templomba presbiter, amelyben keresztelték Magyarország jelenlegi miniszterelnökét Orbán Viktort is. Képzettségét tekintve agrármérnök, talajtani szakmérnök, a Fehér megyei Földhivatalban dolgozik, A Csillag születik verseny óta 450 fellépése volt. Ebben az évben a bátorkeszi fellépése a 181. volt.
Mint elmondta, soha nem volt olyan gondolata, hogy elhagyja a faluját, mert úgy érzi, aki ennyi ezer szállal kapcsolódik ehhez a településhez, máshol nem tudná elképzelni az életét. Minden koncertje legalább felerészben arról szól, hogy maradjunk meg szülőföldünkön, mert hiszi azt, hogy az Isten mindenkit odateremtett, ahol célt és feladatot is ad a számára. Valakinek helyt kell állni, és vinni kell tovább azt, amit szüleinktől, nagyszüleinktől kaptunk. Akkor is, ha valaki nyelvtanulás vagy szakmatanulás céljából elmegy külföldre, nem szabad elfelejtenie, hogy honnan jött és mi a dolga.
Az Istennek más terve volt vele, egyrészt azért, mert Ő vitte az éneklés irányába és úgy érzi feladatot adott neki az énekléssel. Több országos versenyt megnyert, de sok emberhez még ezzel nem tudott eljutni. Amikor negyedik alkalommal meghirdették a Csillag születik versenyt, egy belső hang azt mondta, hogy jelentkezzen. Amikor behívták a versenybe, a legjobb tizenkettőbe, akkor azt kérte imádságban az Úrtól, hogy ott minden történjen úgy, ahogy Ő gondolja és tudta, hogy számára az lesz a legjobb. Nem gondolta volna, hogy ilyen terve van vele, de a verseny alatt rájött arra, hogy bármit az Isten a kezébe vesz, az áldássá válik. Így sikerült ezt a versenyt megnyerni, máshogy nem ment volna.
Pozitívan csalódott a magyarokban, hiszen az általa képviselt stílust, a népi értékeket, az igényes zenét mégis a legjobbnak tartották szavazataikkal.
MÉSZÁROS János Elek koncert 2„Én mindig bízom a magyarokban. Inkább az a gond, és azt tapasztalom, hogy azokat az értékeket, amiket próbálok képviselni, tűzzel-vassal próbálják kivenni minden médiából, holott erre nagyon nagy szükség van. Sokszor úgy gondoljuk, hogy minden jó, ami külföldről jön. Válogatás nélkül mindent beengedünk a kultúránkba, a boltjaink polcára, aztán a végén meg azt vesszük észre, hogy ki vagyunk tessékelve, mint ahogy arra volt már példa, akár ’20-ban. Valamennyire őrt kell állni!
Amikor ilyen kultúránk van, ilyen nyelvünk van, ilyen hagyományaink vannak, amikre méltán lehetünk büszkék. Nem kell más nemzet fölé helyezni magunkat, de legyünk legalább annyira nemzetiek, mint a mások. Ne hagyjuk magunkat, mert azért van nekünk egy olyan történelmünk, amire büszkék lehetünk és van egy Úr, aki bennünket vezetett a történelmünk során, még akkor is, ha nem minden úgy sikerült, ahogy mi azt szerettük volna. Amikor kiállok a színpadra, arra gondolok, hogy az egész világ elnémuljon és Isten az égből mosolyogjon. Azért szeretek különösen a templomban énekelni, mert ott Isten előtti alázattal figyelnek rám” –mondta alázattal a csodahangú énekes.
Mészáros János Elek koncert 3Nagyon sok embert meghatott az, amikor a megnyert döntőben mintegy bizonyságtételként idézte Pál apostol szavait: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam…” Sajnos ritkán hallani ilyet abban a környezetben. Én úgy gondolom, hogy ha egy presbiter, vagy egy laikus mond ilyet, talán hitelesebb, hatásosabb, mintha egy lelkész mondaná, mert mondhatnák, a papnak az a dolga, hogy ezt mondja, de egy világi embernek nem feltétlenül? Én úgy gondolom, hogy minden embernek ez a dolga, aki egy kicsit odafigyel az Istenre. Úgy gondolom, hogy ez egy olyan Ige, hogy bárkinek az élete végén elhangzik, ennél szebb bizonyságtétel nincsen. Akkor érzi jó úton magát az ember, amikor átfolyik rajta a szeretet, amit felülről kap és sugároz ki embertársai felé. Minél több mindent él meg az ember, annál gazdagabban tudja átadni ezt az energiát. Ahhoz, hogy az ember örömöt adjon, meg kell dolgozni, de ugyanakkor könnyű is, mert kapja. Ki lehet próbálni, mindenki tegyen fel magára egy mosolyt reggel, ami a szívéből fakad, és ha rámosolyog az első emberre, akkor az vissza fog mosolyogni, átragad a boldogság és az ő napja is jól folytatódik. A nyugalom és a boldogság átadására nagy szükség van”.
A 6 évre terjedő kárpát-medencei fellépéseit 2014. július 28-án kezdte (az I. világháború kitörésének napja) és 2020. június 4-én, a trianoni békeszerződés 100. évfordulóján szeretné befejezni. Még sok helyre szeretné elvinni az egészséges keresztyén református magyar öntudatot, mert tudja, hogy ezt a szerepet nem ő találta ki magának, hanem egész élete során erre készített az Úr, olyan irányba terelte, ahol ezeket az ismereteket és bölcsességeket magára tudta szedni. Amikor pedig megnyílik a lehetőség, hogy szóljon Róla, akkor ömlik belőle a gondolat.

Miriák Ferenc, Felvidék.ma
Kerekes András felvételei
Képeken Czinke Zsolt református lelkész köszönte meg Mészáros János Elek fellépését 
{iarelatednews articleid=”47608″}