50485

Továbbra sem kíván visszatérni Iveta Radičová volt miniszterelnök a nagypolitikába. „A csúcspolitikából való távozásom óta mindig ugyanúgy válaszolok erre a kérdésre. A politikai életbe való visszatérésemről meghozott döntésemben egyelőre semmi sem változott” – jelentette ki a SITA hírügynökségnek a volt kormányfő asszony.
Radičová kormányának bukása idején egyáltalán nem tudta elképzelni a politikai életbe való bármilyen visszatérését. „Shakespeare nem azt írta, hogy sohase mond, hogy soha. Ezt mi egyszerűsítettük le így. Ő pontosabban fogalmazott. Azaz, hogy az ember ma a múltbéli és a jelenlegi tapasztalatai alapján foglal állást, ami azonban holnap megint más lehet. Három év elteltével az okok, amelyek azt indokolják, hogy ne lépjek be a szlovákiai politikai küzdőtérbe, csak felerősödtek” – jelentette ki Radičová.
„Az elmúlt időszakban több jobbközép párt képviselőjével beszélgettem, de ha az alapvető kérdésekben, mint például a visszatekintés, a megoldások és a közös fellépés, különböznek, az együttműködés még csak kilátásban sincs. Annál is inkább, mivel a politikai színtéren a pragmatizmus uralkodik, miáltal elmosódnak az eszmei és programbeli sajátosságok és különbözőségek. Arról beszélnek, ki kivel és kinek a pénzén lehet sikeres a választáson, azaz a hatalom mechanizmusáról, nem pedig az értelméről, azaz a polgárok javát szolgáló megoldásokról és együttműködésről. A múltbeli és jelenlegi tapasztalataim alapján tehát továbbra is érvényes részemről a „nem” a szlovák politikai életbe való visszatérésemről szóló elmélkedésekre” – fogalmazott a politikus asszony.
Radičová azt állítja, abszurd dolog lenne a részéről azt mondani, hogy nem figyeli a politikai történéseket. „Nagyon intenzíven figyelemmel követem azokat” – mondta hozzáfűzve, igyekszik hasznossá tenni magát ott, ahol szükség van a támogatására és segítségére idehaza és külföldön is. „Különböző ajánlatokat és meghívásokat kapok, nemzetközi politikai fórumokon képviselem Szlovákiát, megszólított az államfők és kormányfők madridi klubja is a tagság ügyében. Olyan tevékenység ez, amelynek van értelme, ami engem eredetileg a politikába vitt, de máshol és másképpen” – mondta.
Radičová szerint lehet, hogy sokan nem is tudatosítják, de olyan súlyos problémák vannak a társadalmunkban, amelyeket nemzetközi szinten kell megoldani. Ilyen például a válság és annak következményei, mondta. A politikus asszony szerint azonban lehetetlen segíteni akkor, ha az embernek nincs erős belső ösztönzője és elszántsága. „Mindig a rendelkezésre állok, ha valaki tanácskozni szeretne, tárgyilagos megoldásokat kínálok, elsősorban a korrupcióellenes intézkedések és a nyitott kormányzás terén, ahol alapvető rendelkezéseket fogadtuk el, amelyeket fenn kellene tartani és továbbfejleszteni” – fűzte hozzá Radičová.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”49528,46086,46044,43643″}