50392

Peter Pellegrini házelnök szerdán újra megengedte a törvényhozásban dolgozó újságíróknak a parlamenti büfé látogatását. Pavol Paška idén áprilisban tiltotta meg a média képviselőinek a büfé használatát.
„Ahogy én látom sok időt töltenek itt munkájuk során, így helyén lévőnek tartom a büfé megnyitását az újságírók előtt. Azért döntöttem az érvényes szabályok változtatása mellett” – nyilatkozta a házelnök. Ugyanakkor kifejtette, Paška által bevezetett biztonsági szabályok nem különböznek más állam parlamentjeinek intézkedéseitől.
Mint a TASR. hírügynökségnek elmondta: „a parlamenti büfé nem szokványos kereskedelmi egység, a képviselők, az asszisztensek és az alkalmazottakat szolgálja. Hálásak lennénk, ha a kezdeményezést úgy fognák fel az újságírók, hogy e rendszer részesévé váltak.
További biztonsági zónák, mint a parlamenti bizottságok folyosói továbbra is zárva maradnak a média képviselői előtt.
Pellegrini a képviselők felé megüzente, jobb az újságírókkal jó viszonyban lenni, ám azoknak is el kell fogadniuk a képviselők kérését. Mint megjegyezte, vannak olyan képviselők, akik még soha nem álltak kamera elé.
Daniel Guspan a parlamenti hivatal vezetője az év elején azzal érvelt, hogy a parlamenti büfé nem a nyilvánosságot szolgálja. Pavol Paška ezt követően parlamenti szabályzatban korlátozta az újságírók szabad mozgását az épületben.

PP, Felvidék.ma
Fotó: TASR
{iarelatednews articleid=”43772″}