Százdi Sztakó Zsolt 1967. április 4-én született Ipolyságban. 7 éves korában lebénult, ezért félbeszakadtak az iskolai tanulmányai, ezután autodidakta módon képezte magát. Alkotói névként a Százdi előnevet használja, mivelhogy a lévai járásbeli Százdon (Sazdice) él. Fő publikálási felülete az internet (Barátok Verslista, Fullextra, Amatőr Művészek Fóruma stb.), de irodalmi folyóiratokban is publikál, főleg az Irodalmi Szemlében és a Szőrös Kőben, valamint a Remény című katolikus hetilapban.
Pár kérdés, amire választ kap az olvasó a könyvben:
1. Hogyan született villa Zaazd templomának a freskója, és milyen történetek fűződnek hozzá?
2. Milyen szerepet játszott villa Zaazd kolostora a Zach Felicián merényletben, és a Nagy Lajos király halálát követő utódlási harcokban?
3. Mi köze a „világ legrejtélyesebb könyvének” villa Zaazd kolostorához, és mennyi vér tapadt hozzá?
4. Hogyan kapcsolódik a Bolygó Zsidó története villa Zaazd kolostorához?
“Bár a kötet szerkezete alapvetően novellafüzérnek hat, a szerző mégis regényként értékeli azt. A történetek több mint egy évszázadot ívelnek át a középkor történelméből, és egy valami köt[i] őket össze, ez pedig Villa Zaazd, a mai Százd [Sazdice] templomának Európa hírű freskója, és kolostorának népe, amelynek létezése azérttöbb mint legenda.
Sztakó regényében nem szentek élettörténetét meséli el, hanem épphogy egy freskót helyez a centrumba, mint kimozdíthatatlan elemet, amely kapocsként szolgál a történetek között. Ilyenformán a szerző elveti a hagyományban megszabottakat,
és az eredendően személyekről szóló epikai műfaj felvillantásával egy freskónak állít tiszteletet, lévén annak csodáiról írja modern legendáját.
Sztakó négy történetében nincs állandó szereplő, csak állandó helyszín. A falu, a kolostor, a templom és persze a freskó. Ezen túl felfedezhető még egy vissza-visszatérő jelenség, mégpedig a templom kőfalai mögé bújó, a világ történéseit kizárni igyekvő, és eközben mégis a hatalmat birtokló dogmatikus perjeli hozzáállás, vele szemben
pedig a vadonba menekült, a világ (természet) nyújtotta tudásra alapozó (pl. gyógyítás), a hatalom által üldözött, az idő előrehaladtával akár már tudományosnak is nevezhető sámáni/füvesasszonyi vonal. Az első és az utolsó történet lényegében keretet szab a kötetnek, s ezt a belső kettőtől eltérő műfajuk éppúgy bizonyít(hat)ja, mint az azokhoz viszonyított elenyésző terjedelmük. A kerettörténetekként
szolgáló két elbeszélés – A freskó és Az elátkozott – között szorosabb a viszony, mint azt első olvasatra feltételez.
A kötet két középső novellája már műfaját tekintve is egészen
más vizekre evez. Az elbeszélések itt koncentráltan cselekmény-centrikusakká válnak, a bűntények, a bűnjelek (melyek helyenként talán túlságosan is direktre sikerültek), az ármánykodás, a nyomozás illetve a nyomfejtés pedig egybehangzóan a (történelmi) krimi irányába mutatnak. A Gyilkosság a kolostornál c. írás egy csavarra fut ki,A freskó pedig ugyanígy eleveníti fel a munka közben éneklő leány révén Szent Gellért legendáját.” – Baka L. Patrik
Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”49062,49729″}
