50822

A keresztények mai napon emlékeznek meg Szent István vértanúra, az első mártírra. A karácsonyi ünnepkör második napján, december 26-án szokás meglátogatni a rokonokat. Nagy hagyománya van az István napi ünnepségeknek is.
A hívők ezen a napon nemcsak Istennek adnak hálát, hanem mindazokért is imádkoznak, akik életüket áldozták Jézus Krisztus hitéért.
A katolikusok Szent István napját követően a Szentcsaládra emlékeznek. Erről az év utolsó vasárnapján emlékeznek meg.
István egyike volt a jeruzsálemi keresztény község első hét diakónusának. Kr.u. 36-ban az apostolok segédévé választották. . A jeruzsálemi görög nyelvű zsinagóga elöljárói a szanhedrin elé állították és amikor itt is nyíltan hirdette Jézus istenségét, a csőcselék megrohanta, kihurcolta a városból és agyonkövezte. A kapu, amelyen végső útjára indult, Jeruzsálemben ma is az István-kapu nevet visel.
A mai naphoz kötődő népszokások közül legismertebb a névnapi összejárás. Huzamosabb ideig jelen volt az ún. kötözés tréfa. Amikor is a látogatók éjjel keresték fel a népnapost, akit az ágyhoz kötözve köszöntöttek fel. Gyerekek is járták a házakat. Énekeikért cserében ajándékot vártak.
Napjainkban is több településen tartanak összejöveteleket, István napi mulatságokat.

PP, Felvidék.ma