50339

Több mint hatmillió euróba kerül a család védelméről szóló népszavazás, amelyet február 7-ére írt ki a köztársasági elnök. A belügyminisztérium mintegy 5,1 millió eurót, a Statisztikai Hivatal pedig 1,2 millió eurót költ majd a referendumra. Derül ki a népszavazás szervezési-technikai megvalósításának javaslatából, amelyet a belügyminisztérium bocsátott tárcaközi véleményeztetésre.
A belügyminisztériumnak a szóban forgó összegből a bizottsági tagokat vagy az utazási költségeiket kell kifizetnie, de ebből térítik majd a szavazólapok és a metodikai-tájékoztató anyagok nyomtatását és kiszállítását vagy a közrend biztosítását is a szavazás napján. A Statisztikai Hivatal az eredmények feldolgozásának előkészítését és a népszavazás eredményeinek feldolgozását téríti az adott összegből.
Andrej Kiska köztársasági elnök azután írta ki a népszavazás dátumát, miután az Alkotmánybíróság úgy döntött, hogy a népszavazás alábbi kérdései összhangban vannak az Alkotmánnyal: „Egyetért azzal, hogy egy férfi és egy nő szövetségén kívül semmilyen más együttélési formát ne lehessen házasságnak nevezni?”, „Egyetért azzal, hogy az azonos nemű párok vagy csoportok ne fogadhassanak örökbe és ne nevelhessenek gyerekeket?”, valamint „Egyetért azzal, hogy az iskolák ne tegyék kötelezővé a gyerekek részvételét a szexuális nevelés vagy az eutanázia területeit érintő tanórákon, amennyiben a szüleik vagy maguk a gyerekek nem értenek egyet a tanagyag tartalmával?”

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”50291,50259,49583″}