51308

Az elmúlt évben első alkalommal megrendezett Együtt Szaval a Nemzet c. program beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Hozzájárult nemzeti tudatunk erősítéséhez, a szavalás összekapcsolta a világ magyarságát, a fiatalok számára továbbította kultúránk Himnuszban testet öltő szellemi és történelmi értékeit. A világ több ezer magyar nyelvű települését figyelembe véve a programmal egy hosszú távú, nemzeti összetartást erősítő kezdeményezés indult útjára.
A regisztrációk, valamint a YouTube csatornára való csatlakozások száma alapján tudható, hogy a programban közel 400 ezer magyar vett részt a világ minden részéből, közel 1000 helyszín bekapcsolódásával. A kezdeményezéshez megannyi felvidéki iskola és szervezet is csatlakozott.
2014. január 23-án a Sorsoló Bizottság kihirdette a 2015. évi Együtt Szaval a Nemzet program színhelyét. A több száz regisztrációt tartalmazó sorsolás nyertese a Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium (5900 Orosháza Táncsics u. 2-4.) lett, ilyen módon a 2015. évi rendezvény Orosházán január 22-én 10 órakor veszi kezdetét, amikor valamennyi hazai és külhoni magyar nyelvű iskolában egy időben csendül fel a HIMNUSZ, majd ezt követően a SZÓZAT.

A Google által felajánlott legújabb internetes technológiával, egyszerű helyi informatikai technikai feltételek mellett ismételten a YouTube brand-csatornán keresztül valósul meg a program: az erre létrehozott felületre korlátlan számban jelentkezhetnek fel a világ minden pontjáról általános és középiskolák 2015. január 22-én 8-10 óra között. Az együtt szavalás élő-egyenes internetes felvétellel történik Jordán Tamás színházigazgató, ötletgazda vezénylete mellett.
A „fő képernyőn” a vezénylésnek helyet adó iskola valamint annak diákjai jelennek meg a nemzeti szavalást irányító Jordán Tamással.

Az Együtt szaval a Nemzet YouTube csatornáján ismételten a felcsatlakozó iskolák jelennek meg, akik a „vezénylés színhelyével” együtt, azzal párhuzamosan szavalják el a Himnuszt, majd azt követően a Szózatot.
2015. január 22-től 2015. április 11-ig, azaz a Magyar Költészet Napjáig a magyar és a külhoni iskolai közösségeknek ismételten lehetőségük lesz arra, hogy az irodalmi brand-csatornára további szavalatokat töltsenek fel, amelyek közül Bíráló Bizottság választja ki a legjobbakat és ítéli oda a szponzori felajánlásból származó díjakat.

Az elmúlt évben 10 iskola, illetve szavaló közösség vehette át a díjakat a Magyar Nemzeti Múzeumban megtartott ünnepi rendezvényünkön. A Magyar Kultúra Napjának méltó megünneplése mellett kiemelt célunk, hogy az általános és középiskolákban minél nagyobb számban jöjjenek létre azok a helyi internetes kulturális TV csatornák, amelyek elektronikus úton bemutathatóvá teszik a hazai és határon túli kulturális értékeket. Erre jó példaként szolgálnak az elmúlt évben az iskolai brand-csatornákon közzé tett iskolai szavalások, színházi előadások, képzőművészeti alkotások, kulturális rendezvények kép- és videó dokumentumai.

Az elmúlt évben a rendezvény sikeres megvalósításában közreműködő szervezetek:

•Miniszterelnökség
•Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkársága
•Nemzetstratégiai Kutatóintézet
•Klebelsberg Intézményfenntartó Központ
•MTVA Médiaszolgáltatás-Támogató és Vagyonkezelő Alap
•Weöres Sándor Színház és Weöres Sándor Asztaltársaság Szombathely
•Google
•Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége
•Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárság
•Carpathia Nemzeti Kreatív Gazdaságfejlesztő és Innovációs Kft.

Előreláthatóan az össznemzeti kezdeményezésbe idén még több felvidéki iskola kapcsolódik be. 

nski.hu, Felvidék.ma
Fotó: egyuttszavalanamzet.hu

{iarelatednews articleid=”51307,51255,51219,50908″}