51492

A krasznahorkai vár tűz által elpusztított tetejére piros színű tűzálló, égetett cserepet raknak a munkások. A váron eredetileg fekete zsindelytető volt, mégpedig fából. Az új cserepeket Szlovéniából hozták, s a vár tetejének egy részére már ezek a cserepek fel is kerültek. A vár egész tetőszerkezetének befedését a kivitelezők az év végéig szeretnék befejezni.

A krasznahorkai vár 2012 márciusában, tehát lassan két éve, hogy leégett. A vár felújítási munkálatai a terv szerint haladnak, erősítette meg a Felvidék.ma-nak a Betléri Múzeum Kultúrosztályának propagációért felelős menedzsere, Krajčiová Judita, aki
hozzátette: az ún. alsó és középső várfalat felállványozták, hogy befejeződhessen a vakolat összetételének vizsgálata. „Elkészült az alsó és középső vár padlásterének felújítása. A középső vár tetőtere teljesen, az alsó váré pedig szinte teljesen be van fedve cseréppel” – nyilatkozta Krajčiová Judita.
Mint mondta, befejeződött a kápolnában lévő falfestmények vizsgálata, melyet Koreň Peter végzett el. A mai festmények alatt elegáns, 19. századi klasszicista festményeket találtak.

Krajčiová szerint a kulturális minisztérium belátható időn belül kiírja a pályázatot a vár megújítására.

A decemberben kiadott sajtóközleményben még az áll, hogy a várdomb minden oldalát megtisztították a gyomoktól, bokroktól és a különböző fáktól, így a várfalak legalább a váron kívülről terjedő tűztől meg lesznek jobban óvva. A vár körül tanösvényt építenek majd.

mj, Felvidék.ma
Fotó: he {iarelatednews articleid=”50422,47801,47419,45498,44315,42321″}