51354

A zselízi alapiskola, a Lévai járás legnagyobb magyar alapiskolája is csatlakozott a Magyar Kultúra Napján, január 22-én az Együtt Szaval a Nemzet kezdeményezéshez. Idén először kapcsolódott az alsó- és felső tagozat külön-külön, mindkét csoport a saját épületében a magyar alap- és középiskolásokat az egész világon összefogó rendezvényhez.

A zselízi magyar iskolások a tornateremben gyülekeztek reggel 8 órakor, ahová a gimnazista diákok is eljöttek. Üdvözlésük után megkezdődött a Himnusz első versszakának kivetítése. Kaszmán Zoltán tanár ismertette az ünnep lényegét, majd irányításával a több mint száz gyermek egyszerre elszavalta Kölcsey Ferenc Himnuszának első versszakát és a teljes Szózatot. Ennyi hang együtt zengésének erejébe beleremegett minden kis szív, még azoké is, akiket eddig nem kötött le nemzeti imánk szövege. Megható volt annak a kis ötödikes tanulónak a „kilógó” hangja, aki annyira beleélte magát a szavalásba, hogy megfeledkezett a tanár vezényletéről, és saját ritmusában, egy szál hangján kiáltotta a magyar nemzeti imát, s e gyenge hangocskát visszhangozta a tornaterem.

Verbók Noémi  IX.B osztályos tanuló gondolatai az esemény kapcsán: „Szeretném, ha ez a háromnegyed óra eszembe jutna akkor, amikor az emberek elfordulnak egymástól, amikor a magyar gyermekekről lemorzsolódik a magyar tudat, amikor félelemmel tölt el az, hogy a jövő nemzedék nem lesz büszke őseire, történelmünkre. Áldás lesz ez az élmény akkor számomra. Felmerül a kérdés, hogyan hagyhat egy közös szavalat ekkora nyomot bennem? Keresve a választ pillanatok villannak fel előttem: a szavalatot vezénylő tanár mosolya, a gimnazisták, akik egykori tanárukat örömükben megölelték, vagy az osztályfőnöktől kapott könyvjelző e jeles nap emlékére. Ezek azok a pillanatok, érzések, amelyek felejthetetlenné teszik számomra ezt a közös szavalatot.”

Bár a zselízi iskola nem csatlakozott az élő internetes felvételhez a YouTube csatornán keresztül, mégis a kedvenc tanár, Kaszmán Zoltán kedves szavai, az iskola közösségének ereje, a közös élő hang ereje akkora volt, hogy akik részesei voltak ennek, nem marad számukra többé közömbös a Himnusz és a Szózat, mi több, talán még a kultúránk, magyarságunk sem.

Nagy Dániel Csilla, Felvidék.ma
Az alsó tagozatos tanulók a tanító nénikkel
{iarelatednews articleid=”51308″}