50974

Čaplovič szerint csak új elnökség és tanács megválasztásával válik a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) komoly intézménnyé. Jelentette ki nyílt levelében a volt oktatási miniszter, melyben az akadémia elnökének leváltására reagált. Írta szombaton a TASR hírügynökség.
Az akadémia elnökségének és tanácsának címzett levelében Čaplovič hangsúlyozza: „nagy hiba lenne, ha jelenlegi elnökség valamelyik tagja jelöltetné magát elnöknek. Ha demokratikus intézménynek tekintik magukat, és példát akarnak mutatni a politikusoknak is, ne kövessék el ezt a hibát.” Hozzátette, szaktekintélyeknek kell a vezetőségbe kerülnie, s nem olyanoknak, akik kevés szakmai és szervezési tapasztalattal rendelkeznek.
Dušan Čaplovič szerint a SAV mai helyzetéért nemcsak a leváltott elnök, hanem a teljes elnökség a felelős. De legfőképpen azok az ún. forradalmárok a felelősek, akik az elnök leváltásával akarták megoldani az akadémia helyzetét. Ezek elfelejtették, hogy az elnökségi tagok, az alelnökök és a tudományos titkárok mind hibáztathatók a kialakult viszonyért, jelezte levelében.
Kifejtette: a pénzügyminisztériummal együttműködve oldhatók meg az akadémia finanszírozási problémái.
Az akadémiát fenntartó oktatási minisztérium is szeretne változtatásokat eszközölni a tudományos intézményben. Várhatóan még ebben az évben életbe lép az a törvénymódosítás, amely hatékonyabbá és rugalmasabbá teszi a SAV működését – fogalmazott Juraj Draxler, a szaktárca vezetője.
Az anyagi támogatás megvonása ellen az év végén Kassán, Pozsonyban, valamint Zólyomban is tüntettek a tudományos szakemberek. A finanszírozási problémák mellett az átláthatóbb és stabil működési rendszer kialakítását is követelték. Részben ennek javítását szolgálják az idén esedékes változtatások.

Pásztor Péter, Felvidék.ma
Fotó: pravda.sk
{iarelatednews articleid=”50315,50961″}