51249

Jaroslav Holeček, a ZAP elnöke a szlovák autóipar tavalyi gyártási eredményeit jónak értékelte. Rámutatott: bár a 2014-ben legyártott gépkocsik száma alacsonyabb volt az előző évinél, mégis meghaladta a várakozásokat.

Enyhén csökkent a Szlovákiában gyártott gépkocsik száma 2014-ben – derült ki a szlovák autóipari szövetség (ZAP) csütörtökön, január 15-én nyilvánosságra hozott, s az MTI pozsonyi munkatársa által feldolgozott statisztikából.

A ZAP aktuális adatai szerint tavaly a három szlovákiai autógyár, a pozsonyi Volkswagen, a zsolnai Kia és a nagyszombati Citroën üzemeiben összesen valamivel több mint 970 ezer személygépkocsi készült el. Ez nem egészen két százalékkal volt kevesebb, mint a 2013-as rekordévben, amikor 987 ezer gépkocsit gyártottak az országban, 6 százalékkal többet, mint 2012-ben.
A szervezet ugyanis tavaly ilyenkor a gyártás komolyabb arányú csökkenésével számolt, azt feltételezték, 930 ezer darabra esik vissza a termelés.

Nem lehet arra számítani, hogy az ágazat minden évben gyártási rekordot dönt – hangsúlyozta Jaroslav Holeček. Szerinte minden olyan év, amikor a gyártási eredmény meghaladja a 900 ezer darabot, és megközelíti az egymilliót – ami a három szlovák autógyár összesített maximális gyártókapacitása –, sikernek számít, mert az autóipar stabilizálódását mutatja.
A ZAP elnöke a gyártási eredményekkel összefüggésben hozzátette: Szlovákiának a tavalyi évben is sikerült megőriznie világelsőségét a lakosságszámra vetített gépkocsigyártás arányában. Kifejtette: 2014-ben az ország lakosságának számára vetítve ezer szlovákiai lakosra 179 gyártott gépkocsi jutott, ami kettővel kevesebb, mint egy évvel korábban, de még mindig világrekord.
Holeček az idei célkitűzéseikkel összefüggésben úgy vélekedett: kulcskérdés az ágazat konkurenciaképességének megőrzése, mert az a nyitja a stabil gyártási eredmények megtartásának.

mti-Pozsony nyomán Felvidék.ma
Fotó: tasr {iarelatednews articleid=”51061,49845,49052,51200,49845″}