51322

 A Fico-kormány megnyitná az egyház és az állam anyagi szétválásának kérdésében a vitát. 
Teljesül ugyan a Fico-kormánynak az a nem világosan megfogalmazott szándéka, hogy vitát kezd az állam és az egyház viszonyáról, ám a jövő évi parlamenti választás azt is eldöntheti, hogyan tovább.
A baloldali kabinet ugyanis azt is beírta a kormányprogramjába, hogy vitát kezdeményez az egyház és az állam anyagi szétválásáról. Ennek a vitának az eredménye azonban eddig csupán néhány előzetes javaslat. Nem kizárt persze az sem, hogy a helyzet e téren a jövőben sem változik.
„Szerettünk volna szakmai vitát folytatni az egyházakkal a finanszírozás kérdéséről. Ezek a szakmai bizottságok üléseznek is, jelenleg három javaslat van az asztalon. Az egyházak többsége a jelenlegi helyzet megtartása mellett van, bizonyos változtatások beiktatásával” – jelentette ki Marek Maďarič kulturális miniszter az Aktualne.sk hírportálnak. A kérdésben nemcsak az állam és az egyház, hanem az egyes egyházak képviselői között is megegyezésnek kell születnie. „Mi csak arra a modellre reagálunk majd, amelyben az egyházak megegyeztek. Csak ezután nyilatkozunk arról, hogy az államnak megfelel-e a szóban forgó modell, vagy esetleg valamilyen formában változtatunk azon” – jelentette ki a miniszter.

Maďarič egyúttal azt sem titkolja, hogy bizonyos egyházi tevékenységeket az állam továbbra is támogatna, tekintet nélkül arra, milyen finanszírozási modell születik végül. „Akkor is, ha ezek közül némelyek nem tűnnek hatékonynak az emberek számára. Én azonban nagyon fontosnak tartom azokat” – fűzte hozzá a miniszter.
Maďarič szerint amennyiben a jövőre esedékes parlamenti választás során a Smer újra megbízatást kap az emberektől, az elkövetkező években ebben az ügyben világossá kell tenni a helyzetet.
A Szlovák Püspöki Konferencia már régebb óta mondogatja, hogy nem tiltakozik az anyagi különválás ellen. Persze még itt is sok a kérdőjel. A püspöki konferencia szóvivője, Martin Kramara mindezek ellenére nem zárja ki, hogy a kulturális tárca feje által jelzett időkeret teljesíthető. „Ha a kormány részéről kijön a javaslat, tárgyalni fogunk velük, és tiszteletben tartunk valamennyi kezdeményezést, amelyet előterjesztenek” – jelentette ki a püspöki szóvivő.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”51094,50242″}