51143

A szlovák Eurovia kosárlabda extraliga 25. fordulójában fordulatos mérkőzésen a komáromi MBK Rieker fantasztikus győzelmet aratott a pozsonyi Inter ellen. A bajnoki címet őrző fővárosi együttesnek ez volt az első hazai veresége az idényben. A fordulót követően Komárom a tabella élére ugrott.

A két évvel ezelőtti bajnoki finálé visszavágójának is beillő mérkőzés első félideje kiegyenlített játékot hozott, a vendég Komárom azonban így is ötpontos előnyre tett szert a nagyszünet előtt. A különbséget az Inter a harmadik negyedben hamar ledolgozta, sőt át is vette a vezetést, jelentős előnyhöz azonban nem jutott. A csapatok az utolsó játékrész feléig fej fej mellett haladtak, ekkor a komáromiak légiósa, T. J. Bannister kezébe vette a karmesteri pálcát. Az amerikai két egymást követő triplája sokkolta a pozsonyiakat, akik ez után már nem tudtak visszakapaszkodni.
„Az Inter ellen mindig rendkívül színvonalas mérkőzést játszunk. Hálás vagyok Istennek, hogy ezúttal nyerni tudtunk ellenük. Remek csapatunk, kitűnő edzőnk van” – fogalmazott a mérkőzés után a meccset eldöntő Bannister. „Mindenekelőtt Istennek vagyok hálás, aki tehetséggel ajándékozott meg. Nélküle nem lennék a világon, nem kosárlabdázhatnék, egészséggel kaptam tőle, így teljes erőbedobással harcolhatok csapatom győzelméért” – adott tanúbizonyságot hitéről az amerikai.
BK Inter Incheba Pozsony – MBK Rieker Com Therm Komárom 78:87 (18:16, 22:29, 22:21, 16:21). Legerdményesebbek: Sedmák 19, M. Rančík 18, Milosevics 13, illetve: Bannister 22, Jankovics 21, Halada 16.

lm, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”51065,49826,49626,49171″}