51533

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megalakulásának 25. évfordulója alkalmából nagyszabású gálaest zajlott Kolozsvárott január 31-én. A Kárpát-medencei magyar képviselet meghívott, rangos képviselői között Berényi József, az MKP elnöke is ünnepi köszöntőt mondott.

Fennállásának 25 éves évfordulóját nagyszabású programsorozattal ünnepelte meg az RMDSZ. A központi eseménysorozat szombaton, január 31-én, 16.00 órától gálaműsorral indult a Kolozsvári Magyar Operában.
A rendezvényen jelen volt és beszédet mondott Kelemen Hunor szövetségi elnök, Markó Béla, az RMDSZ egykori elnöke, Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, valamint Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke.

Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese ünnepi beszédében hangsúlyozta, Magyarország nyitott a román-magyar együttműködésre, ennek pedig komoly tényezője a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Rámutatott, nem engedhető meg, hogy a Szövetség ne legyen fontos tényezője a bukaresti döntéshozásnak, hiszen az értékeik hiteles védője.

Markó Béla elmondta: “Nem azért dolgoztunk ennek az országnak az előrehaladásáért, minden állampolgár boldogulásáért, hogy most azt mondják nekünk, nincsen jogunk lobogónkat és himnuszunkat használni itthon, saját szülőföldünkön, és hogy ezért büntetés jár. Tetszik vagy nem tetszik, ez az ország a miénk is, megdolgoztunk érte, Erdély a miénk is, egyenként minden város és falu, ahol élünk többségben vagy kisebbségben, a miénk is, közös tulajdonunk.”

Kelemen Hunor elnök szerint a 25. évforduló jó alkalom arra is, hogy ismételten elmondjuk: “mi olyan országot akartunk és akarunk építeni együtt a többségi társadalommal, amelyben mindenki szabadon őrizheti nemzeti identitását, élhet annak minden egyes sajátosságával, és sem anyanyelvének, sem szimbólumainak használata nem von maga után büntetést, és nem jár vele a fenyegetettség érzése.”

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke azt kívánta, az RMDSZ-nek, hogy az elkövetkező években is legyen szellemi frissessége és intellektuális potenciálja arra, hogy újra és újra megújuljon, hogy újra és újra meg tudja fogalmazni az erdélyi magyarság érdekeit és meg tudja szerezni a magyar emberek bizalmát, támogatását.

Brenzovics László elnök, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nevében köszöntötte az RMDSZ 25 évét ünneplőket: „A Kárpát-medencei magyarok fontos tényezői a béke megteremtésében, a demokrácia megőrzésében. Csak akkor látjuk igazán, hogy van változás, hogy van remény, ha visszanézünk a negyedévszázaddal ezelőtti Romániára. Az RMDSZ bölcs politikája nélkül ez az ország nem tartana a demokrácia útján.”

Berényi József köszöntőt mondBerényi József, az MKP elnöke úgy fogalmazott: “Közös a múltunk, közös a jelenünk és közös a jövőnk is.” Kifejtette: “Fontos számunkra az RMDSZ-szel kialakított testvériség és barátság, hiszen önök mutatták meg nekünk azt, milyen kisebbségi pártként kormányzati szerepet vállalni. Arra kérem önöket hogy azt a támogatást, amit eddig kaptunk, továbbra is kapjuk meg, hiszen közös a sorsunk és közös a jövőnk. Szükség van a közös fellépésre, egymás támogatásra, megőrizni a vívmányokat és továbblépni.” 

A gála keretében az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúra Díj átadására is sor került. Előadóművészet kategóriában idén Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze részesül a díjban. Irodalom kategóriában idén Jánk Károly költőt, műfordítót díjazták. Képzőművészet kategóriában idén Bartha Ciupe Ernő szobrász, képzőművész részesült díjban.
Valamint első alkalommal életműdíj kiosztására is sor került.  Az életműdíjat Kántor Lajos író, irodalomtörténész, a szövetség alapító tagja vehetett át.Az esemény műsorvezetője Hatházi András színművész volt. A gálán közreműködött a Kolozsvári Magyar Opera és a Jazzybirds.

Felvidék.ma
Fotó: Biró István, RMDSZ facebook és MKP facebook
Berényi József és Semjén ZsoltBerényi József és Horony Ákos a vendégek köztKelemen Hunor az RMDSZ elnöke
{iarelatednews articleid=”46180,45895,43164,39798,38370,36104″}