50978

Egy érdekes matricát ragasztottak ki Debrecenben a CBA egyik üzlethelyiségének ajtajára.

„Az én újévi fogadalmam az, hogy nem vásárolok a CBA-ban, amiért az üzletlánc nem hajlandó kommunikálni a felvidéki magyarokkal” – olvasható a leragasztón. A szöveg mellett annak a facebook csoportnak a logója szerepel, ami bojkottot hirdetett az üzletlánc ellen, amiért az a franchise rendszerére hivatkozva nem hajlandó feliratait magyar nyelven is feltüntetni felvidéki üzleteiben.

A tiltakozó csoportról és annak célkitűzéseiről már korábban is írt portálunk. Jelenleg a csoportnak 1258 kedvelője van, aminek kapcsán egy érdekes eszmefuttatást is közzé tettek. „Ha az 1200 oldalkedvelő csak az ezerötszáz forintos napi bevásárlásával bojkottálja a CBA-t, akkor ezzel már hozzájárul a „magyar üzletlánc” heti 12 600 000 forintos bevételkieséséhez.”

Ennek ellenére nincs előrelépés a magyar feliratokkal kapcsolatban. Pedig a különböző tüntetések és figyelemfelhívások már 2012-től folynak, amikor Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója ígéretet tett, hogy „a lehető legrövidebb időn belül, heteken belül megoldják a dolgot, és kétnyelvű feliratokkal látják el az említett üzleteket.”

Boldoghy Olivér akkori panaszlevele után csupán egy helyen, Párkányban került ki magyar felirat, viszont ott is csak a homlokzaton.

Információink szerint a csoport további akciót tervez ez ügyben.

tsák, Felvidék.ma
Párkányban 2012-től van magyar felirat a homlokzaton {iarelatednews articleid=”50590,45427,36927,34679″}