51388

Az elmúlt évek hagyományait folytatva idén is útra kel – a Felvidéket is érintve – a Boldogasszony zarándokvonat Csíksomlyóra és a Fekete Madonna zarándokvonat a lengyelországi Czestochowába és Krakkóba.

A május 21-én Csíksomlyóra, illetve a június 22-én Częstochowába induló zarándokvonat útjáról, a zarándoklat lelki életben betöltött szerepéről, valamint a nemzetek közötti párbeszéd fontosságáról tartottak sajtótájékoztatót január 22-én az utak szervezői. A tájékoztatón jelen volt Székely János esztergom-budapesti segédpüspök, Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, Roman Kowalski, a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövete, Zaránd György, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója, Bátor Botond pálos szerzetes, valamint Budai László, a Misszió Tours Utazási Iroda ügyvezetője.

Soltész Miklós, Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón arról beszélt: ezek a zarándokutak alkalmat adnak a lelki feltöltődésre, a közösségépítésre és a külkapcsolatok erősítésére egyaránt.
Az államtitkár kitért arra: az EMMI tavaly gyermekvédelmi gondoskodásban részesülő fiatalok zarándoklatát támogatta, idén pedig fogyatékkal élő fiatalok és hozzátartozóik utazhatnak a minisztérium segítségével. Hozzátette: bízik abban, hogy zarándoklatuk nemcsak számukra lesz majd lelki feltöltődés, de üzenet lesz a társadalomnak is a hitről, amely képes erőt adni a mindennapok küzdelmeihez.

Roman Kowalski budapesti lengyel nagykövet kiemelte: a magyar és a lengyel népet történelmük mellett keresztény hitük köti össze, a czestochowai zarándokút pedig szimbolizálja mind a közös múltat, mind pedig a közös hitet. Hozzátette: a magyar zarándokok az út során olyan magyar történelmi városokat látogatnak meg, amelyek ma Lengyelországban vannak, de minden magyar szívéhez közel állnak.
A nagykövet hangsúlyozta, a lengyel nép számára 2015 különösen fontos év, hiszen Szent II. János Pál pápa 10 éve halt meg. Ezért is fontos, hogy az út során a zarándokok meglátogatják a lengyel pápáról elnevezett, újonnan épült bazilikát is.

Székely János esztergom-budapesti segédpüspök, a czestochowai zarándokút ötletgazdája, aki lelki vezetőként utazik majd a vonaton, úgy fogalmazott: a zarándoklat arról szól, hogy emberek közösen útra kelnek a lelki forráshoz, s út közben megtalálják egymást és a saját életük értékeit, kincseit.

A Boldogasszony zarándokvonat május 21-én negyedik alkalommal indul Erdélybe, a csíksomlyói búcsúba. Kassáról is csatlakozik egy szerelvény a vonathoz. A zarándokok a Budapestről induló vonatra Hatvan, Miskolc, Szolnok és Püspökladány állomásokon is felszállhatnak, illetve hazafelé jövet leszállhatnak Nagykárolyban és Debrecenben is. Erdélyben a vonat Nagyváradon, Kolozsváron és Marosvásárhelyen áll meg.
A zarándoklat második napjának programja Gyimesbükkön, az ezeréves határnál lesz, majd a csíksomlyói búcsún való részvételt követően, pünkösd vasárnapján, Gyergyószentmiklós főterén szabadtéri szentmise zárja a zarándoklatot.

A Fekete Madonna zarándokvonat június 22-én ötödik alkalommal kel útra a lengyelországi Czestochowába, a magyar pálos szerzetesek által alapított világhírű kegyhelyre. A zarándoklat másik célpontja Krakkó lesz.

kormany.hu nyomán Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”46555,46543,40373″}
Fotó: Máthé Zoltán/MTI
A felvételen Székely János római katolikus segédpüspök beszél a Nyugati pályaudvar Királyi várótermében.