51252

A Felvidék.ma médiapartnerként közreműködik a II. Budapesti Székely Bál népszerűsítésben, ezzel is hozzájárulva a bál sikeréhez.

A bál szervezője a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke, védnöke Tarlós István, Budapest főpolgármestere.
A II. Budapesti Székely Bálra február 14-én kerül sor a felújított Várkert Bazárban, ahová szeretettel várják a székelyek, a tiszteletbeli székelyek és a székelyeket tisztelők jelentkezését. Az első bálon Gubík László, a Via Nova ICS elnöke is részt vett, s úgy tervezi, idén sem hagyja ki ezt a remek kezdeményezést. Mint megjegyezte, reméli, eljön az idő, amikor felvidéki bál is lesz Budapesten.

“Egy évvel ezelőtt indítottuk útjára az I. Budapesti Székely Bált, azzal a nem titkolt céllal, hogy a rendezvény sikere, jó hangulata erősítse az összetartozás érzését, szilárdítsa a magyar-magyar összefogást, fejlessze Székelyföld és az anyaország kapcsolatát, illetve segítse rászoruló nemzettársainkat” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Zana Diána, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet sajtóreferense.

A tavalyi évhez hasonlóan a bál teljes bevételét jótékony célra ajánlják fel, ezúttal négy székely közösségnek: a marosvásárhelyi Szent Erzsébet Társulás árváinak, a Székelyudvarhelyi Református Öregotthon időseinek, az oklándi unitárius és a Hertelendyfalvára kitelepített székely közösségeknek.

A részletes program és a kedvcsináló kisfilm ITT >>> tekinthető meg.
A rendezvény facebook oldalát ITT>>> találják.
Felvidék.ma