51275

Az MKP, a CSEMADOK, a VIA NOVA ICS Ekeli Alapszervezetei és az Ekelért Jótékonysági Alap szervezésében került sor az V. Ekeli Magyar Bálra január 17-én. A bált Török Anikó, az MKP Helyi Alapszervezetének elnöke nyitotta meg, elmondta: hogy ezt a rendezvényt hiánypótló, hagyományteremtő szándékkal hozták létre, de e mellett célul tűzték ki falujuk kulturális, közösségi életének felvirágoztatását is, teret adva így számos közösségépítő kezdeményezésnek. A jó hangulat megalapozásához Szvrcsek Anita színművésznő fergeteges fellépése járult hozzá. Ahogyan az elmúlt években már megszokhattuk, most is díjat, elismerést adtak át . Díjat kaptak kiváló sportteljesítményért, versmondásért , de kitüntetésben részesültek a község bátor tűzoltói is.2015-01-17 034 Medium

Török Anikó: “Talán e rohanó világ váltotta ki belőlünk azt a szükséget, mely aztán elhatározássá vált, hogy a korábbi években már megszokott teljesítményeket egy egészen más dimenzióba helyeztük. Kerüljön most elismerésre, megbecsülésre az önzetlenség, az összefogás, fáradhatatlan törődés, féltő gondoskodás,és a határtalan szeretet mindenekfelett. Az V. Ekeli Magyar Bál díjazottjai a családban való példaértékű helytállásért: Vajkai Mária édesanya és Vajkai Ferenc édesapa.”

Ezután következett a tombola kisorsolása 66 díjjal, a fődíj egy kétszemélyes bükfürdői hétvége volt. A díj boldog nyertese Czita Andrea lett.  A szervezők: az MKP, CSEMADOK, a VIA NOVA ICS Ekeli Alapszervezetei és az Ekelért Jótékonysági Alap ezúton is szeretné megköszönni a kedves támogatást a szponzoroknak, a díjak felajánlóinak és mindazoknak, akik a szervezésben részt vettek. Köszönik továbbá a lehetőséget, hogy vendégül láthatták mindazokat, akik részvételükkel megtisztelték és támogatták az V. Ekeli Magyar Bált.

Vass Laura, Felvidék.ma
Török Anikó megnyitója

{iarelatednews articleid=”51271,51270,51252,50954″}