51102

Nem lehetséges a köztársaságielnök-választás és az európai parlamenti választás összekapcsolása oly módon, amint azt az SaS javasolja. Robert Kaliňák belügyminiszter szerint a javaslat gyakorlatilag megvalósíthatatlan, amely egyébként megtakarítást sem eredményezne.
Kaliňák arra is felhívta a figyelmet, hogy a két választás összekapcsolása azért sem lehetséges, mert különböző időpontokban valósulnak meg. „Az EP-választásnak fix időpontja van, a köztársaságielnök-választás meg nem tolható ki addig, nem lehet valakinek csak úgy megrövidíteni vagy meghosszabbítani a megbízatási idejét” – fogalmazott Kaliňák. A belügyminiszter szerint az sem elhanyagolható, hogy az államfőválasztás két fordulós választás, és a közös választási bizottság felállítása is gondokba ütközhetne véleménye szerint. Több bizottság esetén pedig szerinte a két választás összekötése esetén is minimális lenne csak a megtakarítás.
Szkeptikusan nyilatkozott a miniszter az SaS másik javaslatával kapcsolatban is, miszerint szabadnap járna a választás napján, amelyet az eddigi munkaszüneti szombat helyett pénteken tartanának. „Kérdés, hogy mit szólnának ehhez a magánvállalatok” – mondta. Arra a megjegyzésre pedig, hogy a liberálisok ennek fejében egy államünnep megszüntetését javasolják, a miniszter azt felellte, miért nem álltak ezzel elő, amikor kormányon voltak.
A választási törvények esetében Kaliňák szerint már csak apróbb technikai módosítások lehetségesek, alapvetőbb változások, például a választott parlamenti képviselők számának változása, az elkövetkező parlamenti választásig véleménye szerint már nem várható.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”50800,50001,49313″}