51255

A Magyar Kultúra Napja tiszteletére 19. alkalommal meghirdetett pályázatra beérkezett pályaműveket a Kolczonay Katalin egyetemi oktató vezette értékelő bizottság értékelte. Az ünnepélyes eredményhirdetésre Budán január 18-án, vasárnap délután a Magyarság Házában került sor.

A díjátadó ünnepségen hívogatóval közreműködött a Budapesti Tárogató Együttes Delényi Éva, Lukács Ágnes, Molnár Péter, Szíjártó József képviseletében.
Versköszöntőt Renczés Zsófia deáki diák mondott, aki rendszeres résztvevője és sikeres szereplője a Sajó Sándor versmondó versenynek.
A Himnusz felcsendülése után a megjelenteket Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke (felvételünkön), a magyar kultúra lovagja üdvözölte. Köszöntőt Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója mondott.
A méltató beszédre ezúttal az idei rendezvény fővédnökét, Csáky Csongort, a Rákóczi Szövetség főtitkárát kérték fel.
Majd felolvasásra kerültek a legsikeresebb pályázatok. Közben Kolczonay Katalin egyetemi oktató, az értékelő bizottság elnöke, a Palóc Társaság Tiszteletbeli Tagja értékelte a pályaműveket és gazdára találtak a díjak.
A Magyar Kultúra Napja-díjat alkotója, Józsa Judit kerámiaszobrász, a Magyar Kultúra Lovagja nyújtotta át.
A többi díjat részben az adakozók s a támogatók adták át a győzteseknek. Az idei versenyt Bíró Jánosné KSH Ny.K.; Csipka Rozália, a Palóc Társaság Tiszteletbeli Tagja; Delényi Éva tárogatós; Józsa Judit kerámiaszobrász, a Magyar Kultúra Lovagja; Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke; Lukács Ágnes tárogatós, a Palóc Társaság Tiszteletbeli Tagja; a Magyarság Háza; az Országos Honismereti Szövetség; a Palóc Társaság; a Rákóczi Szövetség; az Országos Trianon Társaság; a Trianon Kutatóintézet Alapítvány; v. Szablya Adrienne és a KSH Nyugdíjas Klubja; és nem utolsó sorban v. Zetényi Csukás Ferenc, a Kárpát-medencei Vitézi Rend főkapitánya támogatta.

A Magyar Kultúra Napja díjat 2015-ben az alapiskolások között Sümegcsehiből Lugosi Csenge Anna kapta, a középiskolások közt pedig már több éve verhetetlen a baróti Győrfy Hajnalka.
A részletes eredményeket alább olvashatják:

ALAPISKOLÁS DÍJAZOTTAK
A felsorolás a helyezés, a név, a település és iskola sorrendjében tekinthető át.

MKN-díj: Lugosi Csenge Anna Sümegcsehi Fazekas József Általános Iskola
Kiemelt I. díj: Kávai Áron Magyarkanizsa Jovan Jovanovič Zmaj Általános Iskola

I. díj: Jusztin László Óbecse Petőfi Sándor Általános Iskola
Klonka Áron Magyarkanizsa Jovan Jovanovič Zmaj Általános Iskola
Molnár Villő Dorog Magyar-Angol Kéttanny. Sport Iskolai Ált. Isk.
Kováč René Léva Juhász Gyula Alapiskola
Udvaros Anna Deáki Magyar tanítási Nyelvű Alapiskola

II. díj: Gaál Laura Flóra Deáki Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola
Kiss Tímea Magyarkanizsa Jovan Jovanovič Zmaj Általános Iskola
Szabó Imre Horgos Október 10. Általános Iskola
Tornay Jennifer Tardoskedd Szemerényi Károly MTNYI
Urbán Rita Horgos Október 10. Általános Iskola

III. díj: Balogh Bianka –
Vígh Benjámin Vágsellye Pázmány Péter Alapiskola
Bene Zakariás Tornalja Kazinczy Ferenc MTNYA
Deák Levente Gábor Nagykőrös Kossuth Lajos Általános Iskola
Lucza Ákos –
Rancsó Kamilla Hetény Tarczy Lajos MTNYA
Varjű Maja Magyarkanizsa Jovan Jovanovič Zmaj Általános Iskola

Különdíj: Bálint Alexandra Nagydobrony Nagydobronyi Középiskola
Ferkó Réka Tiszaásvány Általános Iskola
Karácsonyi Orsolya Óbecse Petőfi Sándor Általános Iskola
Nagypál Norbert Péterréve Samu Mihály Általános Iskola
Urblik Tamás Ipolyság Pongrácz Lajos MTNYA
Wollent Máté Ipolyság Fegyverneki Ferenc Közös .Igazg.Kat. Iskola

Dicséret Cvengel Roland Lukanénye Alapiskola és Óvoda
Farkas Réka Magyarkanizsa Jovan Jovanovič Zmaj Általános Iskola
Fodor Alexandra Feled Szombathy Viktor MTNYA
Horváth Z. Veronika Felsőszeli Széchenyi István MTNYA
Kotiers Ráhel Hetény Tarczy Lajos MTNYA
Nagy Eszter Réka Tornalja Kazinczy Ferenc MTNYA
Német Anasztázia Magyarkanizsa Jovan Jovanovič Zmaj Általános Iskola
Ország Máté Nagykőrös Kossuth Lajos Általános Iskola
Végh Martin Tiszaalpár Árpád Fejedelem Általános Iskola
Virág Jázmin Tardoskedd Szemerényi Károly MTNYI

KÖZÉPISKOLÁS DÍJAZOTTAK

MKN-díj: Győrfy Hajnalka Barót Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceum
Kiemelt I. díj: Kávai Konrád, Magyarkanizsa Beszédes József Mez. és Műszaki Iskola
Tatár Ágnes Tekla Barót Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceum

I. díj: Csorba Imola Barót Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceum Kacsó Roland Szilárd Marosvásárhely Marosvásárhelyi Református Kollégium
Mike Bernadett Kézdivásrhely Református Kollégium
Pap Dorottya Balassagyarmat Balassi Bálint Gimnázium
Szabados Norbert Magyarkanizsa Beszédes József Mez. és Műszaki Iskola
Villant Enikő Ipolyság Fegyverneki Ferenc Közös .Igazg.Kat. Iskola

II. díj: Androvics Franciska –
Rancsó Dorottya Révkomárom Selye János Gimnázium
Baráti Tamás Ipolyság Fegyverneki Ferenc Közös .Igazg.Kat. Iskola
Boga Bíborka Barót Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceum
Szalai Mátyás Balassagyarmat Szondi György Szakközépiskola
Szőke Tamás Topolya Mezőgazdasági Iskola

III. díj: Balázsi Andrea Barót Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceum
Baráth György Révkomárom Ipari Szakközépiskola
Birizdó Szabolcs M. Marosvásárhely Marosvásárhelyi Református Kollégium
Kosár Dávid Révkomárom Ipari Szakközépiskola
Tókos Csaba Barót Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceum
Varga Brigitta Kisgejőc Egry Ferenc Okt.-Nevelési Komplexum

Különdíj: Bardocz Edina Gabr. Barót Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceum
Bogyor Andrea Barót Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceum
Jambrich Benjámin Balassagyarmat Szondi György Szakközépiskola
Gonczlik Ákos Csóka Vegyészeti-Élelmiszeripari Középiskola Karvay Dániel Ipolyság Fegyverneki Ferenc Közös .Igazg.Kat. Iskola
Krompasky Kristóf Kassa Márai Sándor MTNY Gimnázium
Molnár Rudolf Révkomárom Selye János Gimnázium
Rancsó Máté Révkomárom Selye János Gimnázium
Sipos Bíbor Klára Kecskemét Kodály Zoltán Ének-Zenei Gimnázium
Veres Ingrid Barót Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceum

Dicséret Baglyos Martin Balassagyarmat Szondi György Szakközépiskola
Bíró Adél Érsekújvár Pázmány Péter Gimnázium
Decsov Elvira Szabadka Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimn.
Faggyas Krisztina Topolya Mezőgazdasági Iskola
Gál Tímea Barót Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceum
Petin Beáta Topolya Mezőgazdasági Iskola
Vasi Zsuzsanna Komárom Ipari Szakközépiskola

2015-ben az alábbi témák közül válogathattak a pályázók:
1. „Szenteld meg porait…” – Első világháborús áldozatok emlékének ápolása
2. „Apánk csontjából terem a kenyér” – Világháborús történetek családunkban
3. Emlékezés régiekre – Családom története
4. Kincsesláda – Szellemi és tárgyi emlékek a családi hagyományban
5. Apáról fiúra – Néphagyományok és népszokások ápolása környezetünkben
6. „Magyar táj magyar ecsettel” – A szülőhely ismerete és szeretete
7. „Fűben, fában orvosság” – Gyógyítás és gyógyulás természetes módon
8. „Mesterségem címere:…” – Mesteremberek és alkotásaik
9. „Én itthon maradok!” – Elképzelésem jövendő életemről
10. „Az anyanyelv az én hazám” – A magyar nyelv mint nemzetmegtartó erő

Idén Felvidékről 69, Magyarország 30, Erdélyből 25, Délvidék 42, Kárpátalja 5 pályázó diák vett részt a versenyben. Azaz összesen 171-en kapcsolódtak be.

A pályázaton az alábbi alapiskolák tanulói vettek részt:
FELVIDÉK: Bartók Béla Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola – Nagymegyer, Endrődy János Alapiskola – Muzsla, Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola – Ipolyság, Juhász Gyula Alapiskola– Léva, Hetényi János Alapiskola és Óvoda – Ekel, Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola – Tornalja, Lukanényei Alapiskola – Lukanénye, Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola – Deáki, Pongrácz Lajos Magyar Tanítási Nyelvú Alapiskola – Ipolyság, Szemerényi Károly Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola – Tardoskedd, Széchenyi István Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola – Felsőszeli, Szombathy Viktor Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola – Feled, Tarczy Lajos Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola – Hetény

DÉLVIDÉK: Jovan Jovanovic Zmaj Általános Iskola – Magyarkanizsa, Október 10. Általános Iskola – Horgos, Petőfi Sándor Általános Iskola – Óbecse, Samu Mihály Általános Iskola – Péterréve Sever Djurkič Általános Iskola – Óbecse

MAGYARORSZÁG: Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Általános Iskola – Budapest, Dorogi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Sport Iskolai Általános Iskola – Dorog, Fazekas József Általáns Iskola – Sümegcsehi, Kossuth Lajos Általános Iskola – Nagykőrös, Mikszáth Kálmán Általános Iskola – Nézsa, Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola – Kecskemét, Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola – Tiszaalpár

KÁRPÁTALJA: Általános Iskola – Tiszaásvány, Nagydobronyi Középiskola – Nagydobrony

A pályázaton az alábbi középiskolák tanulói vettek részt:
FELVIDÉK: Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola – Ipolyság, Ipari Szakközépiskola – Komárom, Magán Szakközépiskola – Hidaskürt, Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola – Dunaszerdahely, Mariánum Egyházi Iskolaközpont – Komárom, Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium – Kassa Selye János Gimnázium – Komárom, Pázmány Péter Gimnázium – Érsekújvár, Szondy György Gimnázium – Ipolyság

DÉLVIDÉK: Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont – Magyarkanizsa, Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium – Szabadka, Mezőgazdasági Iskola – Topolya, Vegyészeti-Élelmiszeripari-Középiskola – Csóka

ERDÉLY: Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceum – Barót, Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum – Szatmárnémeti Marosvásárhelyi Református Kollégium – Marosvásárhely, Református Kollégium – Kézdivásárhely,

MAGYARORSZÁG: Balassi Bálint Gimnázium – Balassagyarmat, Kodály Zoltán Ének-Zenei Gimnázium és Szakközépiskola – Kecskemét, Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium – Eger, Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziu – Szeged, Szondi György Szakképzőiskola, Szakiskola és Speciális Szakiskola – Balassagyarmat

KÁRPÁTALJA: Egry Ferenc Oktatási-Nevelési Komplexum – Kisgejőc

A pályamunkák elkészítését az alábbi tanárok segítették:
FELVIDÉK: Árendás Andrea, Balázs Éva, Benkő Tímea, Bodon Andrea, PhDr. Deák Irén, Elek József, Herencsár Rózsa Szilvia, Hlavicska Irén, Huszár Ambrus Rita, Húsvéth Veronika, Juhász Tímea, PaedDr. Kelemen Márta, Kovács Beáta, Kuzma Monika, Matyis Edit, Mészáros Magdolna, Morovics Ibolya, Ódor Anikó, Pokorný Ondrusz Anna, Rabec László, PaedDr. Rancsó Andrea, Renczés Nóra, Šóšik Tímea, Szászi Edina, Szetyinszky Veronika, Szikora Andrea, Tóth Katalin, PaedDr. Tóth Szilvia, Tóth Tibor, Vajkai Katalin, Wollent Andrea

DÉLVIDÉK: Bánov Erzsébet, Éter Papucsek Bettina, Fodor Éva, Fodor István, Horváth Hilda, Karácsonyi Krisztina, Kiss-Iván Anna, Kuszli Angéla, Vajda V. Annamária, Zapletán Erika

ERDÉLY: Csog Orsolya, Dávid Erzsébet, Gnandt Zoltán, Kékesi-Keresztes Lujza, Márton Csilla, Rancz-Gyárfás Zsuzsanna

MAGYARORSZÁG: Ádám Klára, Bondár Enikő, Csörsz Ágnes, Heverné Tácsik Klára, Kozenkai Zsuzsanna, Molnár Klára, Pataki Balázs, Pásztor Sándorné, Pusztai Tamásné, Sági Judit, Szerencsi Judit, Tanka Ágnes, Tóthné Zoller Klára, Várhidi Gyula

KÁRPÁTALJA: Jávorszky Erika, Gábor Valéria, Ónody Erika

***

A Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepi műsor a Magyarság Házában délután 16:00 órától folytatódott. Köszöntőt mondott Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója. Majd Ébredj, magyar! címmel rendezték meg az ünnepi műsort.
Közreműködtek az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola diákjai, a Magnificat énekkar, Szmolka Barbara, Villant Enikő, Fábián Máté ének, Pálffy Fanni fuvola, Turczi Ákos, Mokso Zsolt gitár,  és a Bethlen Gábor Kollégium diákjai XVI – XVII. századi zenével és tánccal köszöntik a Magyar Kultúra Napját.

Felvidék.ma
Fotó: he, archív
Az idei év felvételei ITT>>> tekinthetők meg. {iarelatednews articleid=”47907,43688,37536,37563,31535,32055,26560,19887″}