51377

Egy érdekes kiállítást nyitottak meg január 22-én Pozsonyban a Magyar Intézetben Komárom, a Duna Gibraltárja címmel. A Magyar Kultúra Napja tiszteletére rendezett tárlatnyitó után harmonikakoncert volt.

A vendégeket Kollai István, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója üdvözölte. Gráfel Lajos, a komáromi erődrendszer dokumentációs anyagának kidolgozója, a Komáromi Városi Hivatal műemlékvédelmi főosztályvezetője ismertette a kiállítás anyagát. A kiállítást megnyitotta Stubendek László, Komárom város polgármestere, akinek sok ismerőse és barátja ellátogatott erre a szép eseményre, hogy utólag is gratuláljon neki a novemberi választási eredményhez.

A kiállítás nagy formátumú plakátokon mutatja be a komáromi erődrendszert, melyet sem a török, sem az osztrák nem vett be. A tárlaton továbbá régi képeslapok kinagyított fényképei láthatók. A megnyitó résztvevői érdeklődve hallgatták a komáromiak előadását egyik-másik plakát előtt. Miért is épp olyan a Csillagerőd formája, miért nem lehetett bevenni a komáromi várat?

A kiállítás magnyitása után 18 órától koncertre került sor „Harmonikakoncert a Magyar Kultúra Napján” címmel. A koncerten Rácz Tibor tanítványai, Szatzker Zsanett és Andrej Hraško mutatkoztak be.
A műsor a következő volt: Johann Sebastian Bach: Asz-dúr Prelídium és fúga, Domenico Scarlatti: E-dúr szonáta, Leif Kayser: Arabesque (2), Petri Makkonen: …like Swans, Astor Piazzolla: Tangó, Hollós Máté: Pezzo fisarmondiale, Václav Trojan: Tarantella

A koncert előtt Rácz Tibor professzor köszöntötte a megjelenteket. Mint elmondta, nagy örömére szolgál, hogy ő taníthatja Szatzker Zsanett magyar és Andrej Hraško szlovák diákokat. Hozzátette: a kultúra a nemzeteket egyesíti.

Petrás Amália, Felvidék.ma
További fényképek ITT>>> tekinthetők meg. {iarelatednews articleid=”51381,51212″}