Az időnek sebes szárnyát/Ember meg nem állíthatja – írja Pósa Lajos a Szálló idő című versében, melyet a Muskátli januári számában elolvashatnak.
A Valósmese rovatban a Tiszáról olvashatnak.
Pósa bácsi tarsolyából ezúttal közmondások, arany kalászok és a szerkesztő bácsi postájából is elő kerül pár levél. 100 évvel ezelőtt Gaál Mózes, aki átvette a költő halála után Az Én Ujságom gyermeklap szerkesztését a lap 1915. január 10-én megjelenő számában a következőket írja: “Pósa bácsi sírjára tett koszorú. Hálás szívvel emlékszünk meg e helyen a kegyeletről, melynek több fővárosi iskola kis növendékei jelét adták a karácsonyi ünnepek alatt. December 24-én kizarándokoltak Pósa Lajos sírjához, letették koszorúikat a sírra. A szeretet napján áldoztatok a szeretet és hálás kegyelet oltárán. Pósa bácsi költészete nem némult el. A gyermek-szívek e háborús időben százszoros hévvel dobognak a magyar hazáért. Ő gyújtotta lángra ezt a szeretet. Legyen mindörökre áldott az emléke!”
Az Imádság rovatba most a Reggeli imádság került. Az Emlékezésben az 1900. január 25-én született Fekete István magyar író, költő, iparművész előtt tisztelgünk az író fiának az emlékező írásával. Az Irodalom rovatban Komjáthy Jenő: Magyar vagyok című versét találjuk. Végül a Természet rovatban Pósa Lajos regél a gyermekeknek a kedves szarvasokról.
A Szózat folyóirat mellékleteként megjelenő, jó gyerekeknek és örök gyermekeknek szóló összeállítást ITT>>> érhetik el.
Jó olvasás élményeket kívánunk!
Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”50738,50138,49430,48442″}
