50959

A hivatalos tervek szerint január elsején kellett volna megindulnia a kereskedelmi célú gázszállításnak a magyar-szlovák összekötő vezetéken (interkonnektor). Ám ez nem történt meg, írta a vilaggazdasagonline.hu portál csütörtök este.
Az érintett szállítási rendszerüzemeltető társaságok honlapján a szlovákiai gázszállítás tervezett indításának nyoma sincs. Igaz, ez sejthető is volt az előzetes bejelentés alapján, azonban egyes piaci hírek szerint mégis beindulhatott a szlovákiai tranzit – a korábban közölt műszaki és informatikai akadályok ellenére -, ami Magyarország részéről most gyakorlatilag importot jelentene. Egy olyan importot, ami továbbadható lenne, például Ukrajna felé. Ám a közzétett adatok szerint a kereskedelmi üzem nem indult meg, vagy, ha mégis, akkor az érintett szállítási rendszerüzemeltetők nem érezték szükségét, hogy erről január 1. délután 15 óráig tájékoztassák az érintetteket, közölte a gazdasági portál.
A magyar-szlovák vezetéken történő szállítás technikai akadálya a szadai komresszorállomás műszaki problémája volt. A cső üzembe helyezésének jelentősége abban áll, hogy általa új útvonalon érkezhetne gáz Magyarországba.
A magyar rendszerüzemeltető, az FGSZ 2014. december 29-én közölte, hogy január elsejétől újra továbbít Magyarország felől földgázt Ukrajnába. Mégpedig megszakítható módon. Ez utóbbi kitétel azt jelenti, hogy az FGSZ a kivitelt bármikor leállíthatja, ha annak a jogszabályok által megengedett indoka van.
A kivitel újraindításának – legalábbis az FGSZ által nyilvánosságra hozott adatok szerint – azonban egyelőre nyoma nincs. Az Ukrajna felé történő kivitel esélyét javította volna, ha csütörtöktől Szlovákia felől többletgáz érkezett volna Magyarországra.
Az interkonnektort 2014. március 27-én a Pest megyei Szadán adta át Robert Fico és Orbán Viktor. A két miniszter az energiabiztonság szempontjából történelmi jelentőségűnek nevezte a gázvezeték átadását. A tervek szerint január elsején kellett volna üzembe helyezni.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44772,44739″}