51071

Az Önkormányzati Szemle év végi, 4. számában összegeztük a helyi önkormányzati választások eredményeit.
A továbbiakban taglaljuk, hogy Szlovákia magyarlakta településein hogyan alakultak a helyi erőviszonyok, s több régió újonnan megválasztott helyi vezetői is nyilatkoznak arról, mit tartanak legfontosabb feladatuknak az elkövetkező négy évben. A Komáromi járási győztesek közül újraválasztott és új polgármesterek összegzik elképzeléseiket és szándékaikat, a dunaszerdahelyi régióban a trendek és meglepetések választása volt az őszi, ennek okait is firtatják írásaink. A Mátyusföldön, amely sok esetben már szórványosodó peremvidéknek számít, a pártpolitikai érdekek helyett a közösségek számára fontos dolgok döntötték el, ki vezeti az újabb megbízatási időszakban a községeket, Érsekújvár és Párkány pedig – hosszú idő után – új embert állított a város élére. Gömörben és Nógrádban is inkább a jelöltek személyisége, hitelessége határozta meg, ki jutott mandátumhoz. Kassa környékén, a Bodrogközben és az Ung-vidéken viszont a kormányközeli tömörülések jelöltjeinek termett babér leginkább, talán abból a megfontolásból is: hátha így több figyelmet kapnak a jövőben.
Folyóiratunk beszámol a IV. Önkormányzati Szabadegyetemen elhangzottakról, elsősorban az iskolahálózat megtartását célzó közös gondolkodást jelentő előadásokról és felszólalásokról, de a regionális gazdaságunknak megnyíló uniós forráslehetőségeket is számba veszi. S ha már oktatásügy: Potápi Árpád János értékeli a Kárpát-medencei felsősök éppen lezárult esztendejét és útjára bocsátja az idei szakképzés évét. Ehhez kapcsolódóan részletes áttekintés található lapunkban a felvidéki magyar szakképző intézményekről.
Az Önkormányzati Szemle interjúkban-esszékben értékeli az elmúlt negyed század hozta változásokat, a szlovákiai magyarság eredményeit és mulasztásait nagypolitikai, önkormányzati, gazdasági és regionális szempontokból is. Ezekből egy közös tanulság mindenképpen levonható: elsősorban önmagunknak, közösségünknek kell megfogalmaznia saját céljait, ezekért következetesen, hosszú távon is dolgoznia kell minden felvidéki magyarnak.

A lapról a www.onkormanyzas.sk oldalon is tájékozódhatnak.
A lap elektronikus formában megtekinthető ITT>>

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”55253,46591,55255″}