51167

Furcsa politikai keringőt jár Pfundtner Edit, jelenleg független parlamenti képviselőnő. A jogász 2010-ben tűnt fel a politikai porondon, amikor a Most-Híd alelnökeként mandátumot is szerzett a szlovák törvényhozásban. A Radičová-kormány bukása után tartott időközi 2012-es választásokon viszont éppen a bejutási küszöb alatt maradt, s kilépett a vegyespártból. Ekkor úgy hírlett, meglehetősen megromlott a viszonya Bugár Bélával és a Híd több meghatározó tagjával.

Tavaly, miután Andrej Hrnčiar is faképnél hagyta a pártot, az ő megüresedett helyére Pfundtner került a parlamentbe, ám függetlenként. Ráadásul asszisztensének azt a Király Zsoltot választotta, aki Berényi Józsefnek, az MKP elnökének a tanácsadója. Ekkor többen úgy vélték, hogy amennyiben 2016 után is a parlamentben szeretne maradni Pfundtner, akkor közeledni fog az etnikai párthoz. Ami pár gesztusban meg is mutatkozott.

Mára viszont Király már nem dolgozik a képviselőnő irodájában, a TASR pedig úgy értesült: van esély arra, hogy Pfundtner Edit visszatér a Most-Hídba. Hogy csak a parlamenti frakcióba vagy a pártba is visszalépne-e, azt nem tudni. Minderről egyelőre korainak tartott nyilatkozni.

Megkeresésünkre Király elmondta, hogy már október végétől nem dolgozik képviselői asszisztensként, mivel olyan kompromisszumokat kellett volna kötnie, melyekre személyi integritása érdekében nem volt hajlandó.

tsák, Felvidék.ma/tasr

{iarelatednews articleid=”50377,49633,46953,46868,46019,33921″}