51465

Szakítva korábbi elhatározásával, ezúttal személyesen jelent meg sajtótájékoztatón Marián Kotleba besztercebányai megyeelnök – hogy trükközéssel vádolja az őt felelősségre vonni kívánó ellenzékét.

A korábban szélsőséges nézeteiről – újabban sajátos bérezési rendszeréről – ismert Kotleba egy ideje beszüntette a kommunikációt a sajtóval: maga helyett szóvivőjét, Vladimír Gürtlert küldi az első vonalba megvívni az ütközeteket, melyek az utóbbi hetekben egyre élesednek a botrányok miatt. A legutóbbi – január 27-én tartott – sajtótájékoztatón azonban személyesen is megjelent a megyeelnök, hogy bemutassa az újságíróknak a vele “ellenséges” képviselők romlottságát. Kotleba egy aláírásgyűjtő ívet mutatott fel, amelyen 23 név és aláírás szerepelt, kérve a megyei képviselő-testület rendkívüli ülésének összehívását. Az egyik aláírást azonban – mutatta fel Kotleba a papirost – láthatóan kifehérítették. Ha azonban átvilágítjuk, rögtön kiderül, hogy az eltüntetett aláírás azé a Peter Mináčé, aki még a múlt év decemberében lemondott képviselői mandátumáról – folytatta a nyomozást Kotleba. A költői kérdést is feltette: hogyan kerülhetett Mináč aláírása arra a lapra, melynek keltezése 2015. január 7-re szól? Netán jóval korábban elő volt már készítve a kérelem az aláírásokkal? És ami legalább ennyire fontos: a SMER és a KDH vajon több ilyen biankó papirost is bespájzolt már a jövőre?

Mindazonáltal Kotleba eleget tett a kérelemnek, és összehívta a rendkívüli ülést, melyre január 31-én kerül sor a besztercebányai sportgimnázium ebédlőjében. Majd sebesen távozott a sajtótájékoztatóról.
A terítéken természetesen Kotleba viselt dolgai szerepelnek majd, így az egyes képviselőktől felvett juttatások, valamint a megyeelnökhöz köthető kisvállalkozás szüneteltetésével kapcsolatos visszásságok. Ezekről korábbi cikkünkben részletesen is beszámoltunk, elolvasható ITT>>>.

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”51178,51042,50442,49965,48642″}