51098

A tanulók zökkenőmentes átmenetét segíti a munkaerőpiacra az a törvény, amelyet pénteki rendkívüli ülésén fogadott el a kormány. A szakképzést érintő törvény április elsejétől lép hatályba, és szeptember elején vezetik be a gyakorlatba. Közölte a TASR hírügynökség péntek délelőtt.
A duális képzés értelmében az elméleti oktatást az iskolákban, a gyakorlati oktatást pedig a munkahelyen szerezhetik meg a tanulók. „Minden megteszünk annak érdekében, hogy felkeltsük a szakoktatás iránt az érdeklődést. A munkáltatók pedig közvetlenül is részt vehetnek az oktatásban, ezáltal leendő alkalmazottjaikat is nevelik” – jelezte Robert Fico a kormányülést követően.
A törvény értelmében a munkáltatók tanulmányi szerződést kötnek a középiskolák tanulóival. A tanulók így közvetlenül a munkáltatóknál szerzik meg a szükséges gyakorlatot. A duális képzés előnye, hogy a diákok kereseti lehetőséghez jutnak. A képzésben résztvevő vállalatok pedig adókedvezmény kapnak. Erre a kormány mintegy 26 millió eurót különített el 2018-as időszakig – fogalmazott a kormány.
„Szlovákiában nagy hagyományokkal rendelkezik és magas színvonalú a szakoktatás. Az elmúlt időszakban ez ugyan kissé megszakadt. Ezt állítjuk vissza a ma elfogadott törvénnyel. A duális képzés tekintetében több pozitív példa áll előttünk Nyugat-Európából” – nyilatkozta Juraj Draxler oktatási miniszter.
A duális képzés bevezetése mellett a gyakorlati szakoktatás más területeit is érinti az kormány által elfogadott törvény. Többek közt tárgyi és anyagi támogatást, a szakmai oktatás koordinálását is tartalmazza.
A munkáltatók már korábban jelezték, nem értenek egyet a törvény egyes elemeivel. Mint a hétfői, január 5-i háromoldalú tárgyalásokon is jelezték: a törvénytervezet sok felelősséget hárít a munkáltatókra, de jelenleg még nem dolgozták ki a követelményeket a képzés beindításához. Fico ezzel kapcsolatban megjegyezte, a parlamenti tárgyalás és elfogadás előtt még lehetséges a törvény korrekciója.

PP, Felvidék.ma
Fotó: TASR
{iarelatednews articleid=”50824,49460″}