51004

A huszonkilencedik Színházi Lábjegyzetben a Komáromi Jókai Színházban készülő Csirkefej című előadás néhány szereplője – Bandor Éva, Fabó Tibor, Bárdos Judit Gardenö Klaudia, Tóth Károly és Szabó Viktor – szólal meg. Szó esik az általuk megjelenített karakterek jellemrajzáról, Spiró György által írt szöveg elsajátításának nehézségeiről, a különleges díszlet adta lehetőségekről, a rendező, Forgács Péter által elképzelt (kissé stilizált) színpadi megjelenítésről. A művészek, akik a próbafolyamatot valamennyien kiváló műhelymunkaként, értékes alkotófolyamatként élték meg, s bíznak benne, hogy a közönség át tudja adni magát a történetnek, a figurákban magukra – akár saját hibáikra, vagy belső félelmeikre – ismernek, hiszen a színház feladata: tükröt tartani a természet, illetve a publikum elé. A bemutató időpontja 2015. január 9.

 A videót Majorfalvi Bálint készítette (a felvételek a próbákról, illetve az interjúk 2014 decemberében készültek)

Link:

https://www.youtube.com/watch?v=5Euo19gbeDo

Spiró György számos színpadi műve közül a Csirkefej az egyik legfontosabb dráma az életművében. A történet helyszíne egy külvárosi bérház udvara, ahol magába zuhanva, önnön rögeszméjébe zárva éldegélnek a bérház lakói, érzelmi és társadalmi véglényként.

Forgács Péter, rendező a darabról:
“Történik egy szörnyűség: felakasztanak egy macskát, tulajdonképpen értelmetlenül. A Vénasszony, akié ez a macska – kálváriája, pokoljárása és megtisztulása… és a végén egy újabb tragédia. Ez önmagában is mesél valamit: hogy hogy élünk, hogy bánunk egymással. És mégis úgy van ez elmesélve, mintha nagyítóval, mikroszkóp alatt néznénk, mintha felnagyítva látnánk, hogy kiáll valaki és mindazt megtudnám róla, elmesélné, amit egyébként soha nem tudok meg…”

A Vénasszony szerepében Cs.Tóth Erzsébet m.v. látható, további szereplők: Tóth Károly e.h., Fabó Tibor, Szabó Viktor, Bandor Éva, Olasz István, Tar Renáta, Bernáth Tamás, Majorfalvi Bálint, Bárdos Judit, Gardenö Klaudia m.v., és Holocsy Krisztina. A díszletet és a jelmezeket Gadus Erika tervezi, az előadás rendezője Forgács Péter, a bemutató 2015. január 9-én, 19 órakor lesz a Komáromi Jókai Színházban.

A darab videóelőzetese itt tekinthető meg:

https://www.youtube.com/watch?v=AewJMIVuFQE

jókaisajtó, Felvidék.ma
Cs.Tóth Erzsébet 1Cs.Tóth Erzsébet Tóth KárolyForgács Péter - rendezőTóth Károly Szabó Viktor

{iarelatednews articleid=”50562,50466,50304,49887″}